[1] A karmesternek: „A fiú halála” kezdetű ének dallamára. Dávid zsoltára.
[2] Hálát adok az Úrnak teljes szívemből, elbeszélem minden csodatettedet.
[3] Örülök és vigadok neked, zengem nevedet, ó, Felséges!
[4] Mert meghátráltak ellenségeim, elbuktak, és semmivé lettek előtted.
[5] Mert igazságot szolgáltattál ügyemben, trónodra ültél mint igaz bíró.
[6] Megdorgáltad a népeket, semmivé tetted a bűnösöket, eltörölted nevüket mindörökre!
[7] Vége van az ellenségnek! Feldúltad városaikat, hogy örökké romokban heverjenek, még emlékük is kiveszett.
[8] De az Úr örökké trónján ül, fölállította bírói székét.
[9] Igazságosan bíráskodik a világ fölött, részrehajlás nélkül ítéli a nemzeteket.
[10] Az elnyomottak menedéke az Úr, menedék a nyomorúság idején.
[11] Benned bíznak, akik ismerik nevedet, nem hagyod el, Uram, azokat, akik hozzád folyamodnak.
[12] Zengjetek az Úrnak, aki a Sionon lakik, mondjátok el a népeknek felséges tetteit!
[13] Mert számon kéri a vérontást, emlékezik rá, nem feledkezik meg az elesettek jajkiáltásáról.
[14] Légy kegyelmes, Uram, lásd meg, milyen elesett vagyok gyűlölőim miatt! Te emelhetsz föl a halál kapujából,
[15] hogy elbeszélhessem sok dicső tettedet Sion leányának kapuiban, és vigadhassak, mert megszabadítottál!
[16] Maguk ásta gödörbe zuhantak a népek, rejtett hálójuk fogta meg lábukat.
[17] Megismertette magát az Úr, igazságot szolgáltatott. A bűnöst saját kezének műve ejti csapdába. (Közjáték. Szela.)
[18] A holtak hazájába kerülnek a bűnösök, minden olyan nép, amely elfelejti Istent.
[19] Nem marad örökre elfelejtve a szegény, nem vész el végleg az elesettek reménye.
[20] Ne engedd, Uram, hogy erőszakoskodjanak az emberek! Álljanak eléd ítéletre a népek!
[21] Vigyél véghez, Uram, félelmetes tetteket közöttük, hadd tudják meg a népek, hogy ők csak emberek! (Szela.)