[1] A karmesternek: Az Úr szolgájáé, Dávidé.
[2] A bűnös ember szíve mélyén ott suttog a bűn. Nem számít neki az istenfélelem,
[3] sőt azzal hízeleg magának, hogy bűnével gyűlöletet tud szítani.
[4] Szája rontást és csalárdságot beszél, nem akar okos és jó lenni.
[5] Rontást eszel ki ágyában, nem a jó úton jár, nem veti meg a rosszat.
[6] Uram, szereteted az égig ér, hűséged a fellegekig.
[7] Igazságod olyan, mint a hatalmas hegyek, ítéleteid, mint a nagy mélység, embert és állatot megtartasz, Uram.
[8] Mily drága a te szereteted, Istenem! Szárnyad árnyékába menekülnek az emberek.
[9] Dúslakodnak házad bőségében, örömöt árasztasz rájuk, mint patakot.
[10] Mert nálad van az élet forrása, a te világosságod által látunk világosságot.
[11] Maradj hűséges a téged szeretőkhöz, igazságos a tiszta szívűekhez!
[12] Ne taposson rám a gőgösök lába, ne tegyen bujdosóvá a bűnösök keze!
[13] Majd elbuknak a gonosztevők, elterülnek, nem tudnak fölkelni.