[1] Dávid zsoltára, abból az időből, amikor Júda pusztájában volt.
[2] Ó, Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld.
[3] Így nézek rád a szentélyben, hogy lássam hatalmadat és dicsőségedet.
[4] Mert szereteted az életnél is jobb, ajkam téged dicsőít.
[5] Ezért téged áldalak, amíg élek, nevedet imádva emelem föl kezem.
[6] Mintha zsíros falatokkal laktam volna jól, úgy ujjong az ajkam, és dicsér a szám.
[7] Fekvőhelyemen is rád gondolok, minden őrváltáskor rólad elmélkedem.
[8] Mert te voltál a segítségem, szárnyad árnyékában ujjongok.
[9] Ragaszkodik hozzád lelkem, jobboddal támogatsz engem.
[10] De akik pusztulásomra törnek, a föld mélyébe kerülnek.
[11] Kardélre hányják őket, sakálok eledelévé lesznek.
[12] De a király örül Isten előtt. Dicséretet mondanak, akik rá esküsznek, a hazugok szája azonban bezárul.