[1] A karmesternek: A „Liliomok” kezdetű ének dallamára. Intelem, Dávid tanító bizonyságtétele
[2] abból az időből, amikor a naharajimi és a cóbái arámok ellen harcolt, Jóáb pedig visszafordult, és levágott a Sós-völgyben tizenkétezer edómi embert.
[3] Ó, Isten! Elvetettél, szétszórtál bennünket! Megharagudtál ránk, állíts helyre minket!
[4] Megrendítetted, megrepesztetted a földet. Gyógyítsd be sebeit, mert megindult.
[5] Szörnyű dolgokat láttattál népeddel, bódító borral itattál minket.
[6] De jelt adtál az istenfélőknek, hogy megmeneküljenek az íj elől. (Szela.)
[7] Segítsen jobbod, és hallgass meg minket, hogy megmenekülhessenek kedveltjeid!
[8] Isten így szólt szentélyében: Örömmel adom örökségül Sikemet, és kiosztom a Szukkót-völgyet.
[9] Enyém Gileád, enyém Manassé, Efraim sisak a fejemen, Júda a kormánypálcám,
[10] Móáb pedig a mosdómedencém, Edómra teszem sarumat, Filiszteán diadalmaskodom!
[11] Ki visz el az erős városba, ki vezet el engem Edómba?
[12] Csak te, Istenünk, noha elvetettél minket, te, Istenünk, bár nem jársz seregeinkkel!
[13] Adj nekünk mégis segítséget az ellenség ellen, mert az emberi segítség mit sem ér!
[14] Isten segítségével hatalmas dolgokat viszünk véghez, ellenségeinket ő tapossa el.