[1] Nincstelen ember imádsága, amikor elcsügged, és kiönti panaszát az Úr előtt.
[2] Hallgasd meg, Uram, imádságomat, jusson hozzád kiáltásom!
[3] Ne rejtsd el előlem orcádat, ha szorult helyzetben vagyok! Fordítsd felém füledet, ha kiáltok, siess, hallgass meg engem!
[4] Mert elmúlnak napjaim, mint a füst, izzanak csontjaim, mint a parázs.
[5] Szívem olyan, mint a levágott és elszáradt fű, még az evésről is elfelejtkezem.
[6] Hangos jajgatásom közben húsom a csontomra száradt.
[7] A pusztai pelikánhoz hasonlítok, olyan vagyok, mint bagoly a romok közt.
[8] Álmatlan vagyok és oly magányos, mint madár a háztetőn.
[9] Mindennap gyaláznak ellenségeim, csúfolóim átkoznak engem.
[10] Hamut eszem kenyér gyanánt, és italomat könnyekkel keverem
[11] háborgó haragod miatt, mert fölemeltél és eldobtál engem.
[12] Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék, én pedig elszáradok, mint a fű.
[13] De te, Uram, örökre megmaradsz, nemzedékről nemzedékre emlegetnek.
[14] Indulj irgalomra Sion iránt, mert ideje, hogy megkegyelmezz neki, itt van már az ideje!
[15] Még a köveiben is gyönyörködnek szolgáid, a porán is szánakoznak.
[16] Félik majd, Uram, nevedet a népek, és a föld királyai dicsőségedet,
[17] amikor felépíti Siont az Úr, és megjelenik dicsőségesen.
[18] Törődik a gyámoltalanok imádságával, nem veti meg imádságukat.
[19] Meg kell ezt írni a jövő nemzedéknek, hogy dicsérje az Urat az újjáteremtett nép.
[20] Mert letekintett az Úr a szent magasságból, lenézett a mennyből a földre,
[21] hogy meghallja a foglyok sóhajtását, és megszabadítsa a halálraítélteket.
[22] Hirdessék az Úr nevét a Sionon, és dicséretét Jeruzsálemben,
[23] amikor összegyűlnek a népek és országok, hogy az Urat tiszteljék.
[24] Erőm megtört az úton, megrövidültek napjaim.
[25] De ezt kérem: Istenem, ne vedd el életemet annak delén, te, kinek évei nemzedékről nemzedékre tartanak!
[26] Te vetettél hajdan alapot a földnek, az ég a te kezed alkotása.
[27] Azok elpusztulnak, de te megmaradsz. Mind megavulnak, mint a ruha, váltod őket, mint az öltözetet. Ők változnak,
[28] de te ugyanaz maradsz, éveidnek soha sincs vége.
[29] Szolgáid fiai színed előtt lakhatnak, utódaik is megmaradnak.