[1] Uram, miért állsz oly távol, miért rejtőzöl el a szükség idején?
[2] A bűnösök gőgjükben üldözik a nincstelent, de saját ármánykodásuk veszejti el őket.
[3] Dicsekszik kapzsiságával a bűnös, és áldást mond a haszonleső, de ezzel megcsúfolja az Urat.
[4] Fennhéjázva mondja a bűnös: Nem lesz számonkérés, nincs Isten! Ez minden gondolata.
[5] Útjai mindenkor eredményesek, azt hiszi, hogy messze van ítéleted, semmibe veszi ellenségeit.
[6] Azt mondja magában: Nem rendülök meg, nemzedékek váltják egymást, de engem nem ér baj.
[7] Szája tele van átokkal, csalással és durvasággal, nyelve nyomorúságot és bajt okoz.
[8] Ólálkodik a házak körül, titokban meggyilkolja az ártatlant, szeme a gyámoltalant figyeli.
[9] Lesben áll rejtekhelyén, mint oroszlán a bozótban. Lesi, hogy elragadhassa a nincstelent. Kiveti hálóját, és elragadja a nincstelent.
[10] Szétzúzza, levágja a gyámoltalanokat, ha a körmei közé jutnak.
[11] Azt mondja magában: Elfelejtett Isten, eltakarta arcát, nem lát meg soha!
[12] Állj elő, Uram, emeld föl kezedet, Istenem! Ne feledkezz meg a nincstelenekről!
[13] Miért vetheti meg Istent a bűnös? Miért mondhatja magában: Nem lesz számonkérés?!
[14] Pedig te látod a vészt és a bánatot, rátekintesz, és kezedben tartod. Rád bízhatja magát a gyámoltalan, az árvának te vagy a segítője.
[15] Törd össze a bűnös hatalmát, a gonosztól kérd számon bűnét, hogy nyoma se maradjon!
[16] Király lesz az Úr mindörökké, a pogányok pedig kivesznek országából.
[17] Az alázatosok kívánságát meghallgatod, Uram. Megerősíted szívüket, feléjük fordítod füledet,
[18] véded az árva és elnyomott ügyét, hogy ne hatalmaskodjék többé senki a földön.