[1] Ászáf tanítókölteménye. Miért vetettél el, Istenem, oly régóta, miért lángol haragod legelőd nyája ellen?
[2] Gondolj gyülekezetedre, amelyet hajdan létrehoztál, örökségedre, a törzsre, amelyet megváltottál, a Sion hegyére, amelyen laktál!
[3] Irányítsd lépteidet a régi romokra! Szentélyedben az ellenség mindent lerombolt!
[4] Ellenségeid ordítoztak kijelentésed helyén, és kitűzték ott jelvényeiket.
[5] Olyanok voltak, mint akik a sűrű fák közt fejszét emelnek magasra.
[6] Még faragványait is mind összetörték fejszékkel és baltákkal.
[7] Lángba borították szentélyedet, porig alázták neved hajlékát.
[8] Igázzuk le őket egészen! – mondták magukban, és fölperzselték az országban Isten minden hajlékát.
[9] Jeleket nem látunk, próféta nincs többé, és senki sem tudja, meddig tart ez még.
[10] Isten, meddig gyalázhat az ellenfél? Örökké csúfolhatja nevedet az ellenség?
[11] Miért tartod vissza kezedet? Emeld föl jobbodat, végezz velük!
[12] De Isten a királyom kezdettől fogva, aki szabadító tetteket vitt véghez a földön.
[13] Te szorítottad vissza erőddel a tengert, te törted össze a tengeri szörnyek fejét.
[14] Te zúztad szét a Leviatán fejeit, és a puszta népének adtad eledelül.
[15] Te fakasztottál forrást és patakot, te szárítottál ki bővizű folyókat.
[16] Tiéd a nappal, az éjjel is tiéd, te tetted helyükre a csillagokat és a napot.
[17] Te szabtad meg a föld minden határát, te alkottál nyarat és telet.
[18] Erre emlékezz, Uram, mert ellenség gyaláz, és bolond nép csúfolja nevedet.
[19] Ne dobd oda gerlicédet a vadaknak, elesettjeid életéről ne feledkezz el végképp!
[20] Tekints szövetségedre, mert erőszakkal vannak tele az ország távoli zugai is!
[21] Ne maradjon meggyalázva az elnyomott, dicsérje nevedet az elesett és szegény!
[22] Szállj perbe, perelj, Istenem! Gondold meg, hogy a bolond mennyire gyaláz téged szüntelen!
[23] Ne felejtsd el ellenségeid hangját, támadóid egyre növekvő zajongását!