[1] Zsoltár, templomszentelési ének. Dávidé.
[2] Magasztallak, Uram, mert megmentettél. Nem engedted, hogy ellenségeim örüljenek bajomon.
[3] Uram, Istenem, hozzád kiáltottam, és meggyógyítottál engem.
[4] Uram, kihoztál engem a holtak hazájából, életben tartottál, nem roskadtam a sírba.
[5] Zengjetek az Úrnak, ti, hívei, magasztaljátok szent nevét!
[6] Mert csak egy pillanatig tart haragja, de egész életen át a kegyelme. Este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás.
[7] Míg jó dolgom volt, azt gondoltam: Nem tántorodom meg soha.
[8] Uram, kegyelmedből hatalmas hegyre állítottál. De mikor elrejtetted orcádat, nagyon megrettentem.
[9] Ekkor hozzád kiáltottam, Uram, és így esedeztem az Úrhoz:
[10] Mit használ neked a vérem, ha leszállok a sírgödörbe? Hálát ad-e neked, aki porrá lett, hirdeti-e hűségedet?
[11] Hallgass meg, Uram, kegyelmesen, légy segítségemre, Uram!
[12] Te pedig gyászomat örömre fordítottad, leoldoztad gyászruhámat, és örömbe öltöztettél.
[13] Ezért szüntelen zeng neked a szívem, örökké magasztallak, Uram, Istenem!