[1] A karmesternek: „A hajnali szarvas” kezdetű ének dallamára. Dávid zsoltára.
[2] Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Távol van tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok!
[3] Istenem! Hívlak nappal, de nem válaszolsz, éjszaka is, de nem tudok elcsendesedni.
[4] Pedig te szent vagy, trónodon ülsz, rólad szólnak Izráel dicséretei.
[5] Benned bíztak őseink, bíztak, és megmentetted őket.
[6] Hozzád kiáltottak segítségért, és megmenekültek, benned bíztak, és nem szégyenültek meg.
[7] De én féreg vagyok, nem ember, gyaláznak az emberek, és megvet a nép.
[8] Gúnyolódnak rajtam mind, akik látnak, ajkukat biggyesztik, fejüket csóválják:
[9] Az Úrra bízta magát, mentse hát meg őt, szabadítsa meg, hiszen kedvelte!
[10] Te hoztál ki engem anyám méhéből, biztonságba helyeztél anyám emlőin.
[11] Már anyám ölében is rád voltam utalva, anyám méhében is te voltál Istenem.
[12] Ne légy tőlem távol, mert közel van a baj, és nincs, aki segítsen!
[13] Hatalmas bikák vettek körül, bekerítettek a básáni bivalyok.
[14] Föltátották rám szájukat, mint a marcangoló, ordító oroszlán.
[15] Szétfolytam, mint a víz, kificamodtak a csontjaim. Szívem, mint a viasz, megolvadt bensőmben.
[16] Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem az ínyemhez tapadt, a halál porába fektettél.
[17] Mert kutyák vettek körül engem, gonoszok bandája kerített be, átlyukasztották kezemet, lábamat.
[18] Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak bámulnak, néznek rám.
[19] Megosztoznak ruháimon, köntösömre sorsot vetnek.
[20] Ó, Uram, ne légy távol, erősségem, siess segítségemre!
[21] Ments meg engem a fegyvertől, életemet a kutyák hatalmából!
[22] Szabadíts meg az oroszlán szájából és a bivalyok szarvai közül engem, nyomorultat!
[23] Hirdetem nevedet testvéreimnek, dicsérlek a gyülekezetben.
[24] Kik az Urat félitek, dicsérjétek őt, Jákób utódai, mind dicsőítsétek őt! Rettegjetek tőle, Izráel utódai, mind!
[25] Mert nem veti meg és nem utálja az elesettek nyomorúságát, nem rejti el orcáját előlük, segélykiáltásukat meghallgatja.
[26] Rólad szól dicséretem a nagy gyülekezetben, teljesítem fogadalmaimat az istenfélők előtt.
[27] Esznek az alázatosak, és jóllaknak, dicsérik az Urat, akik őt keresik. Szívetek legyen vidám mindenkor!
[28] A föld legvégéig mindenkinek eszébe jut az Úr, és megtérnek hozzá, őelőtte borul le a népek minden nemzetsége.
[29] Mert az Úré a királyi hatalom, ő uralkodik a népeken.
[30] Csak előtte borulnak le a földi hatalmasságok, térdet hajt előtte minden halandó, aki nem tudja életét megtartani.
[31] Az utódok szolgálják őt, beszélnek az Úrról a jövő nemzedéknek.
[32] Jönnek, és a születendő népnek hirdetik majd, hogy igaz, amit ő tesz.