[1] A karmesternek: Húros hangszerre. Dávid tanítókölteménye.
[2] Istenem, figyelj imádságomra, ne zárkózz el könyörgésem elől!
[3] Figyelj rám, hallgass meg engem! Bánatomban bolyongok, és sóhajtozom
[4] az ellenség hangoskodása, a bűnösök nyomorgatása miatt. Mert bajt zúdítanak rám, és haraggal támadnak rám.
[5] Szívem vergődik keblemben, halálos rémület fogott el.
[6] Félelem és reszketés lepett meg, borzongás járt át.
[7] Ezért így szóltam: Miért is nincs szárnyam, mint a galambnak, hogy elrepülhetnék, és nyugton lehetnék?
[8] Messzire bujdosnék, a pusztában laknék. (Szela.)
[9] Sietve keresnék menedéket a szélvész és a vihar elől.
[10] Kergesd szét őket, Uram, zavard össze nyelvüket! Csak erőszakot és viszályt látok a városban;
[11] ez megy éjjel-nappal falai közt, vész és nyomor van benne.
[12] Romlás uralkodik benne, nem távozik tereiről a zsarnokság és a csalás.
[13] Nem az ellenség gyaláz engem, azt elszenvedném. Nem gyűlölőm hatalmaskodik rajtam, előle elrejtőzném.
[14] Hanem te, magamfajta ember, bizalmas jó barátom,
[15] akivel meghitt barátságban voltam; az Isten házába együtt jártunk a gyülekezet körében.
[16] Törjön rájuk a halál! Szálljanak elevenen a holtak hazájába, mert gonoszsággal van tele lakóhelyük.
[17] Én pedig Istenhez kiáltok, és az Úr megsegít engem.
[18] Bár reggel, délben, este gondban vagyok, és sóhajtozom, ő meghallja hangomat.
[19] Megszabadít engem támadóimtól, hogy békességem legyen, bár sokan vannak ellenem.
[20] Meghallgat Isten, és megalázza őket az, aki ősidők óta trónján ül. (Szela.) Mert nem akarnak megváltozni, és nem félik az Istent.
[21] Kezet emelt jó barátjára, és meggyalázta a szövetséget.
[22] Szája simább a vajnál, de viszálykodáson jár az esze. Beszéde lágyabb az olajnál, pedig olyan, mint a kivont kard.
[23] Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.
[24] Istenem, te taszítod őket a sírnak mélyére. A véreskezű és álnok emberek az emberélet felét sem érik el. De én benned bízom!