[1] Az éneklõmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár.
[2] Szavamat Istenhez [emelem] és kiáltok; szavamat Istenhez [emelem], hogy figyelmezzen reám.
[3] Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni.
[4] Istenrõl emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. Szela.
[5] Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok.
[6] Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveirõl.
[7] Megemlékezem éjjel az én énekeimrõl; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem:
[8] Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró?
[9] Avagy végképen elfogyott-é az õ kegyelme? vagy megszûnik-é igérete nemzedékrõl nemzedékre?
[10] Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az õ irgalmát? Szela.
[11] És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott.
[12] Megemlékezem az Úrnak cselekedeteirõl, sõt megemlékezem hajdani csodáidról;
[13] És elmélkedem minden cselekedetedrõl, és tetteidrõl gondolkozom.
[14] Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten?
[15] Te vagy az Isten, a ki csodát mívelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat.
[16] Megváltottad népedet karoddal a Jákób és a József fiait. Szela.
[17] Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának.
[18] A felhõk vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyílaid széllyel futkostanak.
[19] Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld.
[20] Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg.
[21] Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével.