[1] Az éneklõmesternek Jeduthunnak, Dávid zsoltára.
[2] Mondám: nosza vigyázok útaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; megzabolázom szájamat, a míg elõttem van a hitetlen.
[3] Elnémultam, vesztegléssel hallgattam a jóról, de fájdalmam felzaklatódott.
[4] Fölhevült bennem az én szívem, gondolatomban tûz gerjede fel, így szólék [azért] az én nyelvemmel:
[5] Jelentsd meg Uram az én végemet és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok.
[6] Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te elõtted, mint a semmi. Bizony merõ hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is! Szela.
[7] Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyûjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!
[8] Most azért, mit reméljek, oh Uram?! Te benned van bizodalmam.
[9] Ments ki engem minden álnokságomból; ne tégy engem bolondok csúfjává!
[10] Megnémultam, nem nyitom fel szájamat, mert te cselekedted.
[11] Vedd le rólam a te ostorodat; kezed fenyítéke miatt elenyészem én.
[12] Mikor a bûn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted, mint moly, az õ szépségét. Bizony merõ hiábavalóság minden ember. Szela.
[13] Halld meg Uram az én könyörgésemet, figyelmezzél kiáltásomra, könyhullatásomra ne vesztegelj; mert én jövevény vagyok te nálad, zsellér, mint minden én õsöm.
[14] Ne nézz reám, hadd enyhüljek meg, mielõtt elmegyek és nem leszek többé!