[1] Dávid zsoltára, mikor a Júda pusztájában volt.
[2] Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem a kiaszott, elepedt földön, a melynek nincs vize;
[3] Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén a te hatalmadat és dicsõségedet.
[4] Hiszen a te kegyelmed jobb az életnél: az én ajakim hadd dicsérjenek téged.
[5] Áldanálak ezért életem fogytáig; a te nevedben emelném fel kezeimet.
[6] Mintha zsírral és kövérséggel telnék meg lelkem, mikor víg ajakkal dicsérhet téged az én szájam!
[7] Ha reád gondolok ágyamban: õrváltásról õrváltásra rólad elmélkedem;
[8] Mert segítségem voltál, és a te szárnyaidnak árnyékában örvendeztem.
[9] Ragaszkodik hozzád az én lelkem; a te jobbod megtámogat engem.
[10] Azok pedig, a kik veszedelemre keresik lelkemet, a föld mélységeibe jutnak.
[11] Szablya martalékaiul esnek el, és a rókáknak lesznek eledelei.
[12] A király pedig örvendezni fog Istenben; dicséri õt mindaz, a ki õ reá esküszik; mert bedugatik a hazugok szája.