[1] Dávid imádsága. Hallgasd meg, Uram, az igazságot, vedd észre könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra, mely nem jõ csalárd ajakról.
[2] A te orczádtól jõjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat.
[3] Megpróbáltad az én szívemet, meglátogattál éjjel; próbáltál engem, nem találtál semmi [rosszat; ha tán] gondoltam [is], nem jött ki a számon.
[4] Az emberek cselekedeteinél a te ajkad igéjével vigyáztam az erõszakosnak ösvényeire.
[5] Ragaszkodtak lépteim a te ösvényeidhez, nem ingadoztak lábaim.
[6] Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd hozzám füledet, hallgasd meg az én beszédemet.
[7] Mutasd meg csudálatosan a te kegyelmedet, a ki megszabadítod jobboddal a te benned bízókat a támadóktól.
[8] Tarts meg engemet, mint szemed fényét; szárnyaid árnyékába rejts el engemet.
[9] A gonoszok elõl, a kik pusztítanak engem; ellenségeim elõl, a kik lelkendezve vesznek körül engem.
[10] Megkövéredett szívöket elzárták, szájokkal kevélyen szólanak.
[11] Körülvettek most minket mentünkben; szemeiket ránk szegzik, hogy földre terítsenek.
[12] Hasonlók az oroszlánhoz, a mely zsákmányra szomjaz, és a rejtekhelyen ülõ oroszlánkölyökhöz.
[13] Kelj fel, oh Uram! Szállj vele szembe, terítsd le õt, szabadítsd meg lelkemet a gonosztól fegyvereddel;
[14] Az emberektõl, oh Uram, kezeddel, a világ embereitõl! Az õ osztályrészük az életben van; megtöltötted hasukat javaiddal, bõvölködnek fiakkal, a miök pedig marad, gyermekeikre hagyják.
[15] Én igazságban nézem a te orczádat, megelégszem a te ábrázatoddal, midõn felserkenek.