[1] Asáf zsoltára. Az Istenek Istene, az Úr szól, és hívja a földet a nap keltétõl lenyugtáig.
[2] A Sionról, a melynek szépsége tökéletes, fényeskedik Isten.
[3] Eljön a mi Istenünk és nem hallgat; emésztõ tûz van elõtte, s körülte erõs forgószél.
[4] Hívja az egeket onnan felül, és a földet, hogy megítélje népét:
[5] Gyûjtsétek elém kegyeseimet, a kik áldozattal erõsítik szövetségemet!
[6] És az egek kijelentik az õ igazságát, mert az Isten biró. Szela.
[7] Hallgass én népem, hadd szóljak! Te Izráel, hadd tegyek bizonyságot rólad; Isten vagyok én, a te Istened.
[8] Nem feddlek én téged áldozataidért, és hogy égõáldozataid szüntelen elõttem vannak.
[9] [De] nem fogadhatok el tulkot a te házadból, vagy bakokat a te aklaidból;
[10] Mert enyém az erdõnek minden vadja, a barmok az ezernyi hegyeken.
[11] Ismerem a hegyeknek minden szárnyasát, és a mezõ állatai [tudva vannak] nálam.
[12] Ha megéhezném, nem mondanám meg néked, mert enyém e világ és ennek mindene.
[13] Avagy eszem-é én a bikák húsát, és a bakoknak vérét iszom-é?
[14] Hálával áldozzál az Istennek, és teljesítsd a felségesnek fogadásidat!
[15] És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsõítesz engem.
[16] A gonosznak pedig ezt mondja Isten: Miért beszélsz te rendeléseimrõl, és veszed szádra az én szövetségemet?
[17] Hiszen te gyûlölöd a fenyítést, és hátad mögé veted rendelésimet!
[18] Ha lopót látsz, mellé adod magad, és ha paráznákat, társalkodol velök.
[19] A szádat gonoszságra tátod, és a nyelved csalárdságot szõ.
[20] Leülsz és felebarátodra beszélsz, anyád fiát is megszidalmazod.
[21] Ezeket teszed és én hallgassak? Azt gondolod, olyan vagyok, mint te? Megfeddelek téged, és elédbe sorozom [azokat.]
[22] Értsétek meg ezt, ti Istent felejtõk, hogy el ne ragadjalak menthetetlenül:
[23] A ki hálával áldozik, az dicsõít engem, és a ki az útra vigyáz, annak mutatom meg Istennek szabadítását.