[1] Uram, miért állasz távol? Miért rejtõzöl el a szükség idején?
[2] A gonosznak kevélysége miatt sanyarog a szegény. Essenek foglyul a cseleknek, a miket koholtak.
[3] Mert dicsekszik a gonosz az õ lelkének kivánságával, és a fösvény megveti és szidja az Urat.
[4] A gonosz az õ haragos kevélységében senkit sem tudakoz; nincs Isten, ez minden gondolatja.
[5] Szerencsések az õ útai minden idõben; messze vannak tõle ítéleteid, elfújja minden ellenségét.
[6] Azt mondja szívében: Nem rendülök meg soha örökké, mert nem [esem] bajba.
[7] Szája telve átkozódással, csalárdsággal és erõszakossággal; nyelve alatt hamisság és álnokság.
[8] Az utczák zugaiban lappang, a rejtekhelyeken megöli az ártatlant, szemei lesnek az ügyefogyottra.
[9] Leselkedik a rejtekhelyen, leselkedik, mint az oroszlán az õ barlangjában, hogy elragadja a szegényt; elragadja a szegényt, mihelyt hálójába foghatja azt.
[10] Lenyomja, tiporja, és erejétõl elesnek az ügyefogyottak.
[11] Azt mondja szívében: Elfelejtkezett Isten, elrejtette arczát: nem is látott soha!
[12] Kelj fel Úr-Isten, emeld fel kezedet; ne feledkezzél el a szegényekrõl!
[13] Miért szidja Istent a gonosz? [Miért] mondja szívében: Nem keresed [rajta.]
[14] Te látod [ezt,] mert te megnézed a hamisságot és a fájdalmat, hogy rávessed kezed. Te reád hagyja magát az ügyefogyott, az árvának is te vagy segedelme.
[15] Törd össze a gonosznak karját; és keressed a rosszon az õ gonoszságát, míg már nem találsz.
[16] Az Úr király mindenha és mindörökké; a pogányok kivesznek az õ földjérõl.
[17] A szegények kivánságát meghallgatod, oh Uram! Megerõsíted szívöket, füleiddel figyelmezel,
[18] Hogy ítéletet tégy az árvának és nyomorodottnak, hogy többé már ne rettentsen a földbõl való ember.