[1] Felele pedig Jób, és monda:
[2] Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz a halandó ember Istennél?
[3] Ha perelni akarna õ vele, ezer közül egy sem felelhetne meg néki.
[4] Bölcs szívû és hatalmas erejû: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon?
[5] A ki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja õket haragjában.
[6] A ki kirengeti helyébõl a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek.
[7] A ki szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat.
[8] A ki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos.
[9] A ki teremtette a gönczölszekeret, a kaszás csillagot és a fiastyúkot és a délnek titkos tárait.
[10] A ki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, és csudákat megszámlálhatatlanul.
[11] Ímé, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy elõttem, de nem veszem észre.
[12] Ímé, ha elragad [valamit,] ki akadályozza meg; ki mondhatja néki: Mit cselekszel?
[13] Ha az Isten el nem fordítja az õ haragját, alatta meghajolnak Ráháb czinkosai is.
[14] Hogyan felelhetnék hát én meg õ néki, és lelhetnék vele szemben szavakat?
[15] A ki, ha szinte igazam volna, sem felelhetnék néki; kegyelemért könyörögnék ítélõ birámhoz.
[16] Ha segítségül hívnám és felelne is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé;
[17] A ki forgószélben rohan meg engem, és ok nélkül megsokasítja sebeimet.
[18] Nem hagyna még lélekzetet se vennem, hanem keserûséggel lakatna jól.
[19] Ha erõre kerülne a dolog? Ímé, õ igen erõs; és ha ítéletre? Ki tûzne ki én nékem napot?
[20] Ha igaznak mondanám magamat, a szájam kárhoztatna engem; ha ártatlannak: bûnössé tenne engemet.
[21] Ártatlan vagyok, nem törõdöm lelkemmel, útálom az életemet.
[22] Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít õ ártatlant és gonoszt!
[23] Ha ostorával hirtelen megöl, neveti a bûntelenek megpróbáltatását.
[24] A föld a gonosz kezébe adatik, a ki az õ biráinak arczát elfedezi. Nem így van? Kicsoda hát õ?
[25] Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutának, nem láttak semmi jót.
[26] Ellebbentek, mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára csap a keselyû.
[27] Ha azt mondom: Nosza elfelejtem panaszomat, felhagyok haragoskodásommal és vidám leszek:
[28] Megborzadok az én mindenféle fájdalmamtól; tudom, hogy nem találsz bûntelennek engem.
[29] Rossz ember vagyok én! Minek fáraszszam hát magamat hiába?
[30] Ha hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom is meg kezeimet:
[31] Akkor is a posványba mártanál engem és az én ruháim is útálnának engem.
[32] Mert nem ember õ, mint én, hogy néki megfelelhetnék, [és] együtt pörbe állanánk.
[33] Nincs is közöttünk igazlátó, a ki kezét közbe vethesse kettõnk között!
[34] Venné csak el rólam az õ veszszejét, és az õ rettentésével ne rettegtetne engem:
[35] Akkor szólanék és nem félnék tõle: mert nem így vagyok én magammal!