[1] Ezután megnyitá Jób az õ száját, és megátkozá az õ napját.
[2] És szóla Jób, és monda:
[3] Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
[4] Az a nap legyen sötétség, ne törõdjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
[5] Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; [a] felhõ lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
[6] Az az éjszaka! Sûrû sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendõnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
[7] Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
[8] Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
[9] Sötétüljenek el az õ estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
[10] Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elõl a nyomorúságot.
[11] Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
[12] Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlõkre, hogy szopjam?!
[13] Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék -
[14] Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kõhalmokat építenek.
[15] Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
[16] Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
[17] Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstõl, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
[18] A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
[19] Kicsiny és nagy ott [egyenlõ,] és a szolga az õ urától szabad.
[20] Mért is ad [Isten] a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivûeknek?
[21] A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
[22] A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
[23] A férfiúnak, a ki útvesztõbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
[24] Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
[25] Mert a mitõl remegve remegtem, az jöve reám, és a mitõl rettegtem, az esék rajtam.
[26] Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.