[1] Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az õ napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
[2] A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az õ bérét:
[3] Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
[4] Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással [reggeli] szürkületig.
[5] Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bõröm összehúzódik és meggennyed.
[6] Napjaim gyorsabbak voltak a vetélõnél, és most reménység nélkül tünnek el.
[7] Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
[8] Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám [veted] szemed, de már nem vagyok!
[9] A felhõ eltünik és elmegy, így a ki leszáll a [sír]ba, nem jõ fel [többé].
[10] Nem tér vissza többé az õ hajlékába, és az õ helye nem ismeri õt többé.
[11] Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserûségében.
[12] Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy õrt állítasz ellenem?
[13] Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
[14] Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
[15] Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
[16] Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tõlem, mert nyomorúság az én életem.
[17] Micsoda az ember, hogy õt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
[18] Meglátogatod õt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod õt.
[19] Míglen nem fordítod el tõlem szemedet, nem távozol csak addig is tõlem, a míg nyálamat lenyelem?
[20] Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek õrizõje? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
[21] És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bûnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.