[1] Felele pedig Jób, és monda:
[2] Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan!
[3] Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy [így] felelsz?
[4] Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet;
[5] Erõsíthetnélek titeket [csak] a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené [fájdalmatokat.]
[6] Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserûségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tõlem?
[7] Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét.
[8] Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtõl-szembe bizonyít ellenem.
[9] Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.
[10] Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsõdültek ellenem.
[11] Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet.
[12] Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tûzött ki magának.
[13] Körülvettek az õ íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja.
[14] Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hõs.
[15] Zsák-ruhát varrék az én [fekélyes] bõrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat.
[16] Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka [szállt;]
[17] Noha erõszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta.
[18] Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára!
[19] Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban!
[20] Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem,
[21] Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az õ felebarátjával való dolgát.
[22] Mert a kiszabott esztendõk letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza.
[23] Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.