[1] Miért is nem titkolja el a Mindenható az õ [büntetésének] idejét, és miért is nem látják meg az õt ismerõk az õ [ítéletének] napjait?!
[2] A határokat odább tolják, a nyájat elrabolják és legeltetik.
[3] Az árvák szamarát elhajtják, [és] az özvegynek ökrét zálogba viszik.
[4] Lelökik az útról a szegényeket, [és] a föld nyomorultjai együtt lappanganak.
[5] Ímé, mint a vad szamarak a sivatagban, úgy mennek ki munkájukra élelmet keresni; a puszta ad nékik kenyeret fiaik számára.
[6] A mezõn a más vetését aratják, és a gonosznak szõlõjét szedik.
[7] Mezítelenül hálnak, testi ruha nélkül, még a hidegben sincs takarójuk.
[8] A hegyi zápor csurog le rólok, s hajlékuk nem lévén, a sziklát ölelik.
[9] Elszakítják az emlõtõl az árvát, és a szegényen levõt zálogba viszik.
[10] Mezítelenül járnak, ruha nélkül, és éhesen vonszolják a kévét.
[11] Az õ kerítéseik közt ütik az olajat, és tapossák a kádakat, de szomjuhoznak.
[12] A városból haldoklók rimánkodnak, a megsebzettek lelke kiált, de Isten nem törõdik e méltatlansággal.
[13] Ezek pártot ütöttek a világosság ellen, utait nem is ismerik, nem ülnek annak ösvényein.
[14] Napkeltekor fölkel a gyilkos, megöli a szegényt és szûkölködõt, éjjel pedig olyan, mint a tolvaj.
[15] A paráznának szeme pedig az alkonyatot lesi, mondván: Ne nézzen szem reám, és arczára álarczot teszen.
[16] Setétben tör be a házakba; nappal elzárkóznak, nem szeretik a világosságot.
[17] Sõt inkább a reggel nékik olyan, mint a halálnak árnyéka, mert megbarátkoztak a halál árnyékának félelmeivel.
[18] Könnyen siklik tova a víz színén, birtoka átkozott a földön, nem tér a szõlõkbe vivõ útra.
[19] Szárazság és hõség nyeli el a hó vizét, a pokol azokat, a kik vétkeznek.
[20] Elfelejti õt az anyaméh, féregnek lesz édességévé, nem emlékeznek róla többé, és összetörik, mint a reves fa,
[21] A ki megrontotta a meddõt, a ki nem szül, és az özvegygyel jót nem tett.
[22] De megtámogatja erejével a hatalmasokat; felkel az, pedig nem bízott már az élethez.
[23] Biztonságot ad néki, hogy támaszkodjék, de szemei vigyáznak azoknak útjaira.
[24] Magasra emelkednek, egy kevés idõ és már nincsenek! Alásülylyednek, mint akárki és elenyésznek; és levágattatnak, mint a búzakalász.
[25] Avagy nem így van-é? Ki hazudtolhatna meg engem, és tehetné semmivé beszédemet?