[1] És folytatá Elihu, és monda:
[2] Várj még egy kevéssé, majd felvilágosítlak, mert az Istenért még van mit mondanom.
[3] Tudásomat messzünnen veszem, és az én teremtõmnek igazat adok.
[4] Mert az én beszédem bizonyára nem hazugság; tökéletes tudású [ember áll] melletted.
[5] Ímé, az Isten hatalmas, még sem vet meg semmit; hatalmas az õ lelkének ereje.
[6] Nem tartja meg a gonosznak életét, de a szegénynek igaz törvényt teszen.
[7] Nem veszi le az igazról szemeit, sõt a királyok mellé, a trónba ülteti õket örökre, hogy felmagasztaltassanak.
[8] És ha békókba veretnek, és fogva tartatnak a nyomorúság kötelein:
[9] Tudtokra adja cselekedetöket, és vétkeiket, hogyha elhatalmaztak [rajtok].
[10] Megnyitja füleiket a feddõzésnek és megparancsolja, hogy a vétekbõl megtérjenek:
[11] Ha engednek és szolgálnak néki, napjaikat jóban végzik el, és az õ esztendeiket gyönyörûségekben.
[12] Ha pedig nem engednek, fegyverrel veretnek által, és tudatlanságban múlnak ki.
[13] De az álnok szívûek haragot táplálnak, nem kiáltanak, mikor megkötözi õket.
[14] Azért ifjúságukban hal meg az õ lelkök, és életök a paráznákéhoz hasonló.
[15] A nyomorultat megszabadítja az õ nyomorúságától, és a szorongattatással megnyitja fülöket.
[16] Téged is kiszabadítana az ínség torkából tág mezõre, a hol nincs szorultság, és asztalod étke kövérséggel lenne rakva;
[17] De ha gonosz ítélettel vagy tele, úgy utolérnek az ítélet és igazság.
[18] Csakhogy a harag ne ragadjon téged csúfkodásra, és a nagy váltságdíj se tántorítson el.
[19] Ad-é valamit a te gazdagságodra? Sem aranyra, sem semmiféle erõfeszítésre!
[20] Ne kívánjad az éjszakát, a mely népeket mozdít ki helyökbõl.
[21] Vigyázz! ne pártolj a bûnhöz, noha azt a nyomorúságnál jobban szereted.
[22] Ímé, mily fenséges az Isten az õ erejében; kicsoda az, a ki úgy tanítson, mint õ?
[23] Kicsoda szabta meg az õ útjait, vagy ki mondhatja [azt]: Igazságtalanságot cselekedtél?
[24] Legyen rá gondod, hogy magasztaljad az õ cselekedetét, a melyrõl énekelnek az emberek!
[25] Minden ember azt szemléli; a halandó távolról is látja.
[26] Ímé, az Isten fenséges, mi nem ismerhetjük õt! esztendeinek száma sem nyomozható ki.
[27] Hogyha magához szívja a vízcseppeket, ködébõl mint esõ cseperegnek alá,
[28] A melyet a fellegek [özönnel] öntenek, és hullatnak le temérdek emberre.
[29] De sõt értheti-é valaki a felhõ szétoszlását, az õ sátorának zúgását?
[30] Ímé, szétterjeszti magára az õ világosságát, és ráborítja a tengernek gyökereit.
[31] Mert ezek által ítéli meg a népeket, ád eledelt bõségesen.
[32] Kezeit elborítja villámlással, és kirendeli a lázadó ellen.
[33] Az õ dörgése ad hírt felõle, mint a barom a közeledõ viharról.
[34] Ezért remeg az én szívem, és csaknem kiszökik helyébõl.