[1] Felele pedig Jób, és monda:
[2] Még most is keserû az én beszédem; súlyosabb rajtam a csapás, ha panaszkodom.
[3] Oh ha tudnám, hogy megtalálom õt, elmennék szinte az õ székéig.
[4] Elébe terjeszteném ügyemet, számat megtölteném mentõ erõsségekkel.
[5] Hadd tudnám meg, mely szavakkal felelne nékem; hadd érteném meg, mit szólana hozzám.
[6] Vajjon erejének nagy volta szerint perelne-é velem? Nem; csak figyelmezne reám!
[7] Ott egy igaz perelne õ vele; azért megszabadulhatnék birámtól örökre!
[8] Ámde kelet felé megyek és nincsen õ, nyugot felé és nem veszem õt észre.
[9] Bal kéz felõl cselekszik, de meg nem foghatom; jobb kéz felõl rejtõzködik és nem láthatom.
[10] De õ jól tudja az én utamat. Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany.
[11] Lábam az õ nyomdokát követte; utát megõriztem és nem hajoltam el.
[12] Az õ ajakinak parancsolatától sem tértem el; szájának beszédeit többre becsültem, mint életem táplálékát.
[13] Õ azonban [megmarad] egy mellett. Kicsoda téríthetné el õt? És a mit megkiván lelke, azt meg is teszi.
[14] Bizony végbe viszi, a mi felõlem elrendeltetett, és ilyen még sok van õ nála.
[15] Azért rettegek az õ színe elõtt, és ha csak rá gondolok is, félek tõle.
[16] Mert Isten félemlítette meg az én szívemet, a Mindenható rettentett meg engem.
[17] Miért is nem pusztultam el e sötétség elõtt, vagy miért nem takarta el elõlem e homályt?!