[1] Vadászol-é prédát a nõstény oroszlánnak, és az oroszlánkölykök éhségét kielégíted-é;
[2] Mikor meglapulnak tanyáikon, [és] a bokrok közt lesben vesztegelnek?
[3] Ki szerez a hollónak eledelt, mikor a fiai Istenhez kiáltoznak; kóvályognak, mert nincs mit enniök?
[4] Tudod-é a kõszáli zergék ellésének idejét; megvigyáztad-é a szarvasok fajzását?
[5] Megszámláltad-é a hónapokat, a meddig vemhesek; tudod-é az ellésök idejét?
[6] [Csak] összegörnyednek, elszülik magzataikat, vajudásaiktól []megszabadulnak.
[7] Fiaik meggyarapodnak, a legelõn nagyranõnek, elszélednek és nem térnek vissza hozzájok.
[8] Ki bocsátotta szabadon a vadszamarat, ki oldozta el e szamárnak kötelét,
[9] A melynek házául a pusztát rendelém, és lakóhelyéül a sósföldet?
[10] Kineveti a városbeli sokadalmat, nem hallja a hajtsár kiáltozását.
[11] A hegyeken szedeget, az õ legelõjén mindenféle zöld [gazt] felkeres.
[12] Akar-é szolgálni néked a bölény? Avagy meghál-é a te jászolodnál?
[13] Oda kötheted a bölényt a barázdához kötelénél fogva? Vajjon boronálja-é a völgyeket utánad?
[14] Bízhatol-é benne, mivelhogy nagy az ereje, és munkádat hagyhatod-é reá?
[15] Hiszed-é róla, hogy vetésedet behordja, és szérûdre betakarítja?
[16] Vígan [leng] a struczmadár szárnya: vajjon az eszterág szárnya és tollazata-é az?
[17] Hiszen a földön hagyja tojásait, és a porral költeti ki!
[18] És elfeledi, hogy a láb eltiporhatja, és a mezei vad eltaposhatja azokat.
[19] Fiaival oly keményen bánik, mintha nem is övéi volnának; ha fáradsága kárba vész, nem bánja;
[20] Mert Isten a bölcseséget elfeledtette vele, értelmet pedig nem adott néki.
[21] De hogyha néki ereszkedik, kineveti a lovat és lovagját.
[22] Te adsz-é erõt a lónak, avagy a nyakát sörénynyel te ruházod-é fel?
[23] Felugraszthatod-é, mint a sáskát? Tüsszögése dicsõ, félelmetes!
[24] [Lábai] vermet ásnak, örvend erejének, a fegyver elé rohan.
[25] Neveti a félelmet; nem remeg, nem fordul meg a fegyver elõl;
[26] Csörög rajta a tegez, ragyog a kopja és a dárda:
[27] Tombolva, nyihogva kapálja a földet, és nem áll veszteg, ha trombita zeng.
[28] A trombitaszóra nyerítéssel felel; messzirõl megneszeli az ütközetet, a vezérek lármáját és a csatazajt.
[29] A te értelmed miatt van-é, hogy az ölyv repül, [és] kiterjeszti szárnyait dél felé?
[30] A te rendelésedre száll-é fent a sas, és rakja-é fészkét a magasban?
[31] A kõsziklán lakik és tanyázik, a sziklák párkányain és bércztetõkön.
[32] Onnét kémlel enni való után, messzire ellátnak szemei.
[33] Fiai vért szívnak, és a hol dög van, mindjárt ott [terem.]
[34] Szóla továbbá az Úr Jóbnak, és monda:
[35] A ki pert kezd a Mindenhatóval, czáfolja meg, és a ki az Istennel feddõdik, feleljen néki!
[36] És szóla Jób az Úrnak, és monda:
[37] Ímé, én parányi vagyok, mit feleljek néked? Kezemet a szájamra teszem.
[38] Egyszer szóltam, de már nem szólok, avagy kétszer, de nem teszem többé!