[1] Felele a Naamából való Czófár, és monda:
[2] A sok beszédre ne legyen-é felelet? Avagy a csácsogó embernek legyen-é igaza?
[3] Fecsegéseid elnémítják az embereket, és csúfolódol is és ne legyen, a ki megszégyenítsen?!
[4] Azt mondod: Értelmes az én beszédem, tiszta vagyok a te szemeid elõtt.
[5] De vajha szólalna meg maga az Isten, és nyitná meg ajkait te ellened!
[6] És jelentené meg néked a bölcsességnek titkait, hogy kétszerte többet ér az az okoskodásnál, és tudnád meg, hogy az Isten még el is engedett néked a te bûneidbõl.
[7] Az Isten mélységét elérheted-é, avagy a Mindenhatónak tökéletességére eljuthatsz-é?
[8] Magasabb az égnél: mit teszel tehát? Mélyebb az alvilágnál; hogy ismerheted meg?
[9] Hosszabb annak mértéke a földnél, és szélesebb a tengernél.
[10] Ha megtapos, elzár és ítéletet tart: ki akadályozhatja meg?
[11] Mert õ jól ismeri a csalárd embereket, látja az álnokságot, még ha nem figyelmez is arra!
[12] És értelmessé teheti a bolond embert is, és emberré szülheti a vadszamár csikóját is.
[13] Ha te a te szívedet felkészítenéd, és kezedet felé terjesztenéd;
[14] Ha a hamisságot, a mely a te kezedben van, távol tartanád magadtól, és nem lakoznék a te hajlékodban gonoszság;
[15] Akkor a te arczodat fölemelhetnéd szégyen nélkül, erõs lennél és nem félnél;
[16] Sõt a nyomorúságról is elfelejtkeznél, és mint lefutott vizekrõl, úgy emlékeznél arról.
[17] Ragyogóbban kelne idõd a déli fénynél, és az éjféli sötétség is olyan lenne, mint a [kora] reggel.
[18] Akkor bíznál, mert volna reménységed; és ha széttekintenél, biztonságban aludnál.
[19] Ha lefeküdnél, senki föl nem rettentene, sõt sokan hizelegnének néked.
[20] De a gonoszok szemei elepednek, menedékök eltünik elõlök, és reménységök: a lélek kilehellése!