[1] Még mindig csúfot ûznek belõlem! Szemem az õ patvarkodásuk között virraszt.
[2] Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; [különben] ki csap velem kezet?
[3] Minthogy az õ szívöket elzártad az értelem elõl, azért nem is magasztalhatod fel õket.
[4] A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak.
[5] Példabeszéddé tõn engem a népek elõtt, és ijesztõvé lettem elõttök.
[6] A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék.
[7] Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad.
[8] Ám az igaz kitart az õ útján, és a tiszta kezû ember még erõsebbé lesz.
[9] Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jõjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek.
[10] Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának.
[11] Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz.
[12] Ha reménykedem is, a sír [már] az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat.
[13] A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném.
[14] Hol tehát az én reménységem, ki törõdik az én reménységemmel?
[15] Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban.