[1] Jób pedig felele, és monda:
[2] Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!
[3] Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.
[4] Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.
[5] Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bõg-é az ökör az õ abrakja mellett?
[6] Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?
[7] Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!
[8] Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;
[9] És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!
[10] Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.
[11] Micsoda az én erõm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtõztessem magam?!
[12] Kövek ereje-é az én erõm, avagy az én testem aczélból van-é?
[13] Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tõlem?!
[14] A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.
[15] Atyámfiai hûtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.
[16] A melyek szennyesek a jégtõl, a melyekben [olvadt] hó hömpölyög;
[17] Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hõség miatt fenékig száradnak.
[18] Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba [utánok] és elvesznek.
[19] Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.
[20] Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.
[21] Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.
[22] Hát mondtam-é: adjatok nékem [valamit,] és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?
[23] Szabadítsatok ki engem az ellenség kezébõl, és a hatalmasok kezébõl vegyetek ki engem?
[24] Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.
[25] Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?
[26] Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!
[27] Még az árvának is néki esnétek, és [sírt] ásnátok a ti barátotoknak is?!
[28] Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?
[29] Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.
[30] Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?