[1] Csak küzdelem a halandó sorsa a földön, napjai úgy telnek, mint a napszámosé!
[2] Ahogyan a rabszolga eped az árnyék után, és a napszámos várja a munkabért,
[3] úgy jutottak nekem hiábavaló hónapok, nyomorúságos éjszakákkal fizettek ki engem.
[4] Ha lefekszem, azt kérdem: Mikor kelhetek fel? Hosszú az este, és tele vagyok nyugtalansággal hajnalig.
[5] Testemet férgek és porkéreg borítja, bőröm beforrad, majd kifakad újra.
[6] Napjaim gyorsabbak a takács vetélőjénél, és reménytelenül múlnak el.
[7] Gondold meg, hogy csak szellő az életem, szemem nem lát többé jót.
[8] A szemek, amelyek eddig láttak, többé nem találnak; szemed engem keres, de én már nem vagyok.
[9] Eltűnik a felhő, tovaszáll: éppígy nem jön vissza, aki leszáll a holtak hazájába.
[10] Nem tér vissza többé a házába, lakóhelyén sem tudnak róla többé.
[11] Nem is tartóztatom meg a számat, beszélni fogok szorongó lélekkel, panaszkodni fogok keserű szívvel.
[12] Tenger vagyok-e vagy tengeri szörny, hogy őrséget állítasz ellenem?
[13] Mikor azt gondolom, hogy vigaszt nyújt az ágyam, panaszomat enyhíti fekhelyem,
[14] akkor álmokkal rettentesz, látomásokkal rémítesz meg engem.
[15] Inkább választom a fulladást, inkább a halált, mint e csontvázat.
[16] Elég volt az életemből, nem kell tovább! Hagyj békén, hiszen csak leheletnyi az időm!
[17] Micsoda az ember, hogy ily nagyra tartod, és hogy így törődsz vele?
[18] Minden reggel megvizsgálod, minden pillanatban próbára teszed.
[19] Miért nem veszed le rólam a szemed? Nyálamat sem engeded lenyelni?
[20] Ha vétkeztem, mit követtem el ellened, emberek őrzője? Miért tettél a céltábláddá? Talán terhedre vagyok?
[21] Miért nem bocsátod meg vétkemet, miért nem nézed el bűnömet? Hiszen már a porban fekszem, amikor keresel, már nem leszek.