[1] Miért nincsenek a Mindenhatónál ítéletre fenntartott idők, miért nem láthatják ítéletének napjait, akik őt ismerik?
[2] Elmozdítják a határokat, nyájakat rabolnak el, és azt legeltetik.
[3] Az árvák szamarát elhajtják, az özvegyek ökrét elviszik zálogul.
[4] Lekergetik az útról a szegényeket, minden elesettnek meg kell lapulnia az országban.
[5] Úgy élnek, mint vadszamarak a pusztában: kimennek, hogy munkájukkal harapnivalót keressenek, mert a pusztaság ad kenyeret gyermekeinek.
[6] A bűnösök mezejéről szereznek takarmányt, és az ő szőlőjükben szedegetnek.
[7] Meztelenül hálnak, ruhátlanul, még hidegben sincs takarójuk.
[8] Zivatar áztatja őket a hegyekben, a sziklához lapulnak, mert nincs más menedékük.
[9] Letépik az emlőről az árvát, és a szegény csecsemőjét elviszik zálogul.
[10] Meztelenül járnak, ruhátlanul, és éhezve hordják a kévét.
[11] Mások házánál préselnek olajat, taposnak a borsajtókban, mégis szomjaznak.
[12] A városban haldoklók nyögnek, megsebzettek kiáltanak segítségért, de Isten nem törődik ezzel.
[13] Vannak, akik a világosság ellenségei lettek, nem ismerik útjait, nem maradnak ösvényein.
[14] Virradat előtt kel föl a gyilkos, hogy megölje az elesettet és a szegényt, a tolvaj pedig éjjel.
[15] A házasságtörő szeme az alkonyatot lesi: Senki szeme ne vegyen észre – gondolja, és lepellel takarja el arcát.
[16] Sötétben törnek be a házakba, nappal bezárkóznak, nem akarnak tudni a világosságról.
[17] Mert mindnyájuknak a sűrű sötétség a reggelük, hiszen megszokták a rémítő, sűrű sötétséget.
[18] Gyorsan eltűnnek a víz színén, birtokuk átkozott lesz az országban, nem tér be többé a szőlőskertekbe.
[19] Szárazság és hőség elnyeli a hó levét, a holtak hazája pedig azokat, akik vétkeztek.
[20] Még az anyaméh is elfelejti őt, férgek csemegéje lesz. Senki sem emlékszik rá többé, összetörik az álnokság, mint a fa.
[21] Mert bántalmazza a meddőt, aki nem szült, és az özveggyel nem tesz jót.
[22] Isten erejéből nyer időt az erős; ha most még áll is, nem marad majd így egész életében.
[23] Biztonságot ad neki és támaszt, de szemmel tartja útjait.
[24] Fölemelkednek, de egy kis idő múlva nincsenek, alászállnak, elenyésznek, mint bárki más, levágják őket, mint a kalászokat.
[25] Nem így van-e? Ki hazudtolhatna meg, ki tehetné semmivé szavamat?