[1] Bizony, megremeg ettől a szívem, és ki akar ugrani helyéből.
[2] Hallgassátok figyelmesen mennydörgését és a morajlást, amely szájából jön.
[3] Az egész ég alatt szétterjeszti, villámfényét is a föld pereméig.
[4] Utána mennydörgés bömböl, dörög fenséges hangon, szüntelenül hallatszik a hangja.
[5] Csodás hangon mennydörög az Isten, és nagy tetteket visz véghez, amelyeket meg sem értünk.
[6] Megparancsolja a hónak, hogy hulljon a földre, a záporesőnek és a felhőszakadásnak, hogy zuhogjon.
[7] Minden emberi kezet lefog, hadd tudja meg mindenki, hogy most ő cselekszik!
[8] A vadállat is rejtekébe húzódik, és búvóhelyén tanyázik.
[9] Kamrájából előjön a szélvihar, Észak csillagzata felől a hideg.
[10] Isten leheletétől jég támad, a víz felszíne jégpáncéllá válik.
[11] Majd nedvességgel rakja meg a felhőt, és villámait szórják a fellegek.
[12] Gomolyog az körös-körül, hogy az ő irányítása szerint megtegye mindazt, amit csak parancsol az egész föld kerekségén.
[13] Egyszer büntetésül adja földjére, máskor meg szeretetből.
[14] Figyelj csak ide, Jób! Állj meg, és gondold meg Isten csodáit!
[15] Tudod-e, mikor rendelkezik úgy az Isten, hogy villámfénye ragyogjon a felhőn?
[16] Tudod-e, miért lebegnek a fellegek, a Mindentudónak ezek a csodái?
[17] Hogyan melegednek át ruháid, ha nyugton hagyja a déli szél a földet?
[18] Ott voltál-e, amikor a felhőtakarót formálta, mely szilárd, mint az öntött tükör?
[19] Mondd meg nekünk, mit mondjunk neki? Nem jutunk hozzá a sötétség miatt.
[20] Kell-e neki jelenteni, hogy én mit beszéltem, továbbmondani, ha valaki szólt?
[21] Még nem látják a napfényt, bár az ragyog a fellegek mögött, de szél támad, és kitisztul.
[22] Észak felől aranyló szél támad, Isten körül félelmetes ragyogás.
[23] A Mindenhatót nem tudjuk felfogni, hatalma és igazsága igen fenséges: az igazságot soha nem nyomja el.
[24] Azért félik őt az emberek, mert rá sem néz azokra, akik bölcsnek tartják magukat.