[1] Szívből megutáltam életem. Szabadjára engedem hát panaszom, hadd beszéljek keserű lélekkel!
[2] Azt mondom Istennek: Ne tarts bűnösnek! Add tudtomra, miért perelsz velem!
[3] Jó neked az, hogy sanyargatsz, hogy megveted kezed munkáját, a bűnösök terveinek pedig kedvezel?
[4] Hát testi szemeid vannak neked, és annyit látsz te is, amennyit egy ember?
[5] Olyanok napjaid, mint a halandóé? Olyanok éveid, mint az emberé?
[6] Hiszen kutatod bűnömet, és keresed vétkemet,
[7] pedig tudod, hogy nem vagyok bűnös, de senki sem ment meg kezedből!
[8] Kezed formált és alkotott engem, azután elfordulsz, és el akarsz pusztítani?
[9] Emlékezz csak: úgy formáltál, mint egy agyagedényt, mégis újra porrá tennél?
[10] Nem úgy öntöttél-e, mint a tejet, és nem úgy oltottál-e, mint a sajtot?
[11] Bőrbe és húsba öltöztettél, csontokkal és inakkal szőttél át.
[12] Élettel és szeretettel ajándékoztál meg, és gondviselésed őrizte lelkemet.
[13] De titokban már akkor elhatároztad, tudom, eleve ez volt a szándékod:
[14] ha vétkezem, te számon tartod, bűnöm alól nem mentesz föl engem.
[15] Ha bűnös vagyok, jaj nekem! De ha igaz vagyok, akkor sem emelhetem föl fejem; állandó gyalázat a részem, folyton csak gyötrelmeket látok.
[16] Ha mégis fölemelném, rám rontanál, akár egy oroszlán, és ellenem fordítanád csodás hatalmadat.
[17] Kerítenél újabb tanúkat ellenem, bosszúságod pedig csak fokozódna: sorozatos támadásokat vezetnél ellenem.
[18] Miért is hoztál ki anyám méhéből? Bár kimúltam volna, és szem ne látott volna!
[19] Olyan lennék, mint aki nem is volt, akit az anyaméhből vittek a sírba!
[20] Úgyis rövid az időm! Ha megszűnnék a baj, és elmaradna tőlem, egy kissé felvidulnék,
[21] mielőtt elmegyek oda, ahonnan nem térhetek vissza: a sötétség és a homály országába,
[22] a vaksötét országba, a homály sötétjébe, ahol nincs rend, és még a napvilág is olyan, mint a sötét éjszaka.