[1] Kiálts csak! Válaszol-e valaki? Melyik szenthez fordulsz?
[2] Mert az ostobát megöli a bosszúság, és a balgát halálba kergeti a heveskedés.
[3] Én magam láttam, hogy egy ostoba gyökeret vert, de hirtelen elkorhadt a lakóhelyén.
[4] Távol van fiaitól a segítség, eltapossák őket a kapuban, nem menti meg senki.
[5] Learatott gabonáját megeszi az éhező, még ha tövisek közé rejti is; vagyona után liheg a szomjazó.
[6] Nem a porból támad a hamisság, és nem a földből sarjad ki a vész,
[7] hanem az ember maga szüli a vészt, melynek szikrái a magasba szállnak.
[8] De én az Istenhez fordulnék, Istenre bíznám az ügyemet,
[9] aki hatalmas dolgokat művel kikutathatatlanul, csodás dolgokat megszámlálhatatlanul.
[10] Esőt ad a föld színére, vizet bocsát a mezőkre.
[11] Magasra emeli az alant levőket, a gyászolókat oltalmazza segítsége.
[12] A ravaszkodók terveit meghiúsítja, nem alkot kezük maradandót.
[13] Saját ravaszságukkal fogja meg a bölcseket, és a cselszövők terve meghiúsul.
[14] Nappal is sötétben botorkálnak, tapogatóznak délben is, mint éjjel.
[15] Megszabadítja szájuk fegyverétől, az erős kezéből a szegényt.
[16] Így lesz reménysége a nincstelennek, a csalárdság pedig elnémul.
[17] Bizony boldog az az ember, akit Isten megfedd! A Mindenható fenyítését ne vesd meg!
[18] Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de keze meg is gyógyít.
[19] Hatszor is megment a nyomorúságból, hetedszer sem ér veszedelem.
[20] Éhínségben megment a haláltól, háborúban a fegyveres kéztől.
[21] Nyelvek ostorától rejtve leszel, nem kell félned, hogy pusztulás szakad rád.
[22] Nevetsz a pusztuláson és az éhínségen, nem kell félned a vadállatoktól,
[23] mert a mező kövei is szövetségeseid, és a mezei vadakkal is békében élsz.
[24] Megéred, hogy békesség lesz sátradban, otthonodat vizsgálva semmiben sem lelsz hiányt.
[25] Megéred, hogy sok utódod lesz, és sarjadékod annyi, mint földön a fű.
[26] Érett korban térsz a sírba, ahogy a kévéket a maguk idejében betakarítják.
[27] Ezt kutattuk ki, így van ez! Hallgass rá, és jól jegyezd meg!