[1] Jézus tehát hat nappal a páska ünnepe előtt elment Betániába, ahol Lázár élt, akit feltámasztott a halottak közül.
[2] Vacsorát készítettek ott neki, és Márta szolgált fel, Lázár pedig egyike volt azoknak, akik Jézussal együtt ültek az asztalnál.
[3] Mária ekkor elővett egy font drága valódi nárdusolajat, megkente Jézus lábát, és hajával törölte meg; a ház pedig megtelt az olaj illatával.
[4] Tanítványai közül az egyik, Júdás Iskáriótes, aki el akarta őt árulni, így szólt:
[5] Miért nem adták el inkább ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem juttatták az árát a szegényeknek?
[6] De nem azért mondta ezt, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem azért, mert tolvaj volt, és a nála levő erszényből elszedegette, amit beletettek.
[7] Jézus erre így szólt: Hagyd őt, hiszen a temetésem napjára szánta;
[8] mert a szegények mindig veletek lesznek, de én nem leszek mindig veletek.
[9] Nagyon sokan megtudták a zsidók közül, hogy ő ott van, és odamentek; nemcsak Jézus miatt, hanem azért is, hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halottak közül.
[10] A főpapok pedig elhatározták, hogy Lázárt is megölik,
[11] mert a zsidók közül sokan miatta mentek oda, és hittek Jézusban.
[12] Másnap, amikor az ünnepre érkező nagy sokaság meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön,
[13] pálmaágakat fogtak, kivonultak a fogadására, és így kiáltottak: Hozsánna! Áldott, aki jön az Úr nevében, Izráel Királya!
[14] Jézus pedig egy szamárcsikóra találva, felült rá, ahogyan meg van írva:
[15] „Ne félj, Sion leánya, íme, királyod jön, szamárcsikón ülve.”
[16] Tanítványai először nem értették mindezt, de miután Jézus megdicsőült, visszaemlékeztek arra, hogy az történt vele, ami meg volt írva róla.
[17] Bizonyságot tett mellette a sokaság, amely vele volt, amikor Lázárt kihívta a sírból, és feltámasztotta a halálból.
[18] Ezért is vonult ki elé a sokaság, mert hallották, hogy ezt a jelt tette.
[19] A farizeusok pedig így szóltak egymáshoz: Látjátok, hogy semmit sem tudtok elérni: íme, a világ őt követi!
[20] Néhány görög is volt azok között, akik felmentek az ünnepre, hogy imádják az Istent.
[21] Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Bétsaidából való volt, és ezzel a kéréssel fordultak hozzá: Uram, Jézust szeretnénk látni.
[22] Fülöp elment, és szólt Andrásnak, András és Fülöp elment, és szólt Jézusnak.
[23] Jézus így válaszolt nekik: Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia.
[24] Bizony, bizony, mondom nektek: ha a földbe vetett búzaszem nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz.
[25] Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt.
[26] Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.
[27] Most megrendült az én lelkem. Kérjem azt: Atyám, ments meg ettől az órától engem? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem!
[28] Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! Erre hang hallatszott az égből: Már megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.
[29] A sokaság pedig, amely ott állt, és hallotta, azt mondta, hogy mennydörgés volt; mások azonban így szóltak: Angyal beszélt vele.
[30] Jézus megszólalt: Nem énértem hallatszott ez a hang, hanem tiértetek.
[31] Most megy végbe az ítélet e világ felett, most vettetik ki e világ fejedelme.
[32] Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket.
[33] Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni.
[34] A sokaság megkérdezte tőle: Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökre megmarad: akkor hogyan mondhatod, hogy fel kell emeltetnie az Emberfiának? Ki ez az Emberfia?
[35] Jézus ezt mondta nekik: Még egy kis ideig közöttetek van a világosság. Addig járjatok a világosságban, amíg nálatok van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket; mert aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy.
[36] Amíg nálatok van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek! Ezeket mondta Jézus, majd elment és elrejtőzött előlük.
[37] Noha ennyi jelt tett előttük, mégsem hittek benne,
[38] hogy beteljesedjék Ézsaiás próféta szava, amely így hangzik: „Uram, ki hitt a mi beszédünknek, és az Úr karjának ereje ki előtt lett nyilvánvalóvá?”
[39] Azért nem tudtak hinni, mert Ézsaiás ezt is mondta:
[40] „Megvakította a szemüket, és megkeményítette a szívüket, hogy szemükkel ne lássanak és szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.”
[41] Ezeket mondta Ézsaiás, mert látta az ő dicsőségét, és őróla szólt.
[42] Jóllehet a vezetők közül is sokan hittek benne, mégsem vallották meg ezt a farizeusok miatt, nehogy kizárják őket a zsinagógából;
[43] mert többre becsülték az emberektől nyert dicsőséget, mint az Isten dicsőségét.
[44] Jézus pedig hangos szóval ezt mondta: Aki hisz énbennem, az nem énbennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem;
[45] és aki engem lát, az azt látja, aki elküldött engem.
[46] Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben.
[47] Ha valaki hallja az én beszédeimet, de nem tartja meg azokat, én nem ítélem el azt; mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem.
[48] Aki elvet engem, és nem fogadja el az én beszédeimet, annak van ítélő bírája: az az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon.
[49] Mert én nem magamtól szóltam, hanem aki elküldött engem, maga az Atya parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek.
[50] Én pedig tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amit tehát én mondok, úgy hirdetem, ahogyan az Atya mondta nekem.