[1] Fiam, őrizd meg szavaimat, és zárd magadba parancsaimat!
[2] Tartsd meg parancsaimat, hogy élj, tanításomat őrizd, mint a szemed fényét!
[3] Kösd ujjaidra, írd föl szíved táblájára!
[4] Mondd a bölcsességnek, hogy a nővéred, és az értelmet nevezd jó ismerősödnek,
[5] hogy megőrizzen a más feleségétől és a hízelgő szavú idegen nőtől.
[6] Mert házamnak az ablakán, a rácson át kinéztem,
[7] és láttam a tapasztalatlanok között, észrevettem a fiúk között egy esztelen ifjút.
[8] Az utcán járkált, egy utcasarkon, és megindult a ház felé,
[9] esti alkonyatkor, a sötét éjszaka közepén.
[10] Egyszer csak egy asszony termett előtte, parázna nőnek öltözve, csalfa szívvel.
[11] Fecseg az ilyen és féktelen, lábai nem nyughatnak otthon,
[12] hol az utcán, hol a tereken van, és minden sarkon leselkedik.
[13] A nő megragadta, megcsókolta, és szemtelen képpel így szólt hozzá:
[14] Békeáldozatot kellett bemutatnom, ma teljesítettem fogadalmaimat,
[15] azért jöttem ki eléd, hogy megkeresselek téged, és rád találtam!
[16] Terítőket terítettem fekhelyemre, egyiptomi színes szőtteseket;
[17] illatossá tettem heverőmet mirhával, aloéval és fahéjjal.
[18] Jöjj, ittasodjunk meg a gyönyörtől reggelig, élvezzük a szerelmet!
[19] Mert nincs itthon a férjem, messze útra ment,
[20] a pénzes zacskót is magával vitte, csak holdtöltekor érkezik haza.
[21] Sok beszéddel rá is vette, hízelgő szóval elcsábította.
[22] Az meg követte őt oktalanul, ahogy a marha megy a vágóhídra, mint egy bilincsbe béklyózott bolond.
[23] De végül nyíl hasít a májába. Úgy jár, mint a kelepcébe siető madár, amely nem tudja, hogy az az életébe kerül.
[24] Azért, fiaim, hallgassatok rám, és figyeljetek szavaimra!
[25] Az ilyen nő útjára ne vezessen szíved, ne tévedj rá ösvényeire!
[26] Mert sok embert ejtett el halálra sebezve; életerős volt mind, akiket meggyilkolt.
[27] Háza a holtak hazájába vezet, levisz a halál kamráiba.