[1] Dalt éneklek kedvesemről, szerelmesem szőlőjéről. Szőlője volt kedvesemnek kövér hegyoldalon.
[2] Fölásta és megtisztította a kövektől, beültette nemes vesszővel. Közepére tornyot emelt, sajtót is vágatott benne. Várta, hogy jó szőlőt teremjen, de az vadszőlőt termett!
[3] Most azért, Jeruzsálem lakói és Júda férfiai, tegyetek igazságot köztem és a szőlőm között!
[4] Mit kellett volna még a szőlőmmel tenni, amit meg nem tettem? Azt vártam, hogy jó szőlőt terem majd, miért termett mégis vadszőlőt?
[5] Megmondom én nektek, most mit teszek szőlőmmel: kerítését lerombolom, hogy lelegeljék, kőfalát kidöntöm, hogy összetiporják!
[6] Hagyom, hogy elvaduljon: nem metszik, nem kapálják, fölveri a tövis és a gaz. Megparancsolom a felhőknek is, hogy ne adjanak rá esőt!
[7] A Seregek Urának szőlője: Izráelnek háza, és gyönyörű ültetvénye: Júda férfiai. Törvényességre várt, és lett önkényesség, igazságra várt, és lett kiáltó gazság!
[8] Jaj azoknak, akik házat házhoz ragasztanak, és mezőt mező mellé szereznek, míg hely sem marad másnak, és csak ti laktok ebben az országban!
[9] Ezt hallottam a Seregek Urától: Az a sok ház romba dől majd, a nagyok és szépek lakatlanná lesznek.
[10] Tíz hold szőlő csak egy bat bort terem, tíz véka vetőmag csak egy vékát terem!
[11] Jaj azoknak, akik már reggel is ital után járnak! Estig elmulatnak, bor hevíti őket.
[12] Citera és lant, dob, fuvola és bor mellett lakmároznak, de az Úr tetteit nem veszik észre, kezének munkáját nem látják meg.
[13] Ezért megy fogságba népem, bár még nem tudja. Éhen halnak előkelői, a köznép pedig szomjan eleped.
[14] Ezért tátja ki torkát a sír, mérhetetlen nagyra fölnyitja a száját. Odakerül az előkelő és a köznép, a zajongók és a vigadozók.
[15] Meg kell hajolnia az embernek, megalázkodnia a halandónak, a kevély tekintetű embereknek meg kell alázkodniuk.
[16] De magasztos lesz a Seregek Ura, mikor ítéletet tart, és a szent Isten megmutatja szentségét, mikor igazságot tesz.
[17] Bárányok legelnek ott, mint a legelőkön, a gazdagok romjain kecskék keresgélnek.
[18] Jaj azoknak, akik a gonoszság kötelein húzzák maguk után a bűnt, és a vétket szíjakkal, mint valami kocsit,
[19] akik ezt mondják: Siessen, cselekedjék hamar, hadd lássuk már! Teljesedjék be mielőbb Izráel Szentjének terve, hadd ismerjük meg!
[20] Jaj azoknak, akik azt mondják a rosszra, hogy jó, és a jóra azt, hogy rossz, akik a sötétséget világosságnak, a világosságot pedig sötétségnek mondják, akik azt állítják a keserűről, hogy édes, az édesről pedig azt, hogy keserű!
[21] Jaj azoknak, akik bölcseknek képzelik magukat, és magukat tartják okosnak.
[22] Jaj azoknak, akik a borivásban hősök, és vitézek az italok keverésében,
[23] akik vesztegetésért igaznak mondják ki a bűnöst, de az igazaknak elvitatják az igazát.
[24] Ezért ahogyan a tarlót megemésztik a lángnyelvek, és a széna összeroskad a tűzben, úgy korhad el gyökerük. Viráguk elszáll, mint a por, mert megvetik a Seregek Urának tanítását, és utálják Izráel Szentjének beszédét.
[25] Ezért lobbant haragra népe ellen az Úr, kinyújtja kezét, és megveri. Megrendülnek a hegyek, és annyi lesz a hulla, mint utcán a szemét. Mindezzel nem múlt el haragja, és keze még ki van nyújtva.
[26] Jelt ad egy távoli népnek, magához szólítja a föld széléről, és az sietve, gyorsan ott terem.
[27] Nem lesz közte fáradt és botladozó, nem szunnyad egy sem és nem alszik, nem oldódik meg derekán az öv, és nem szakad el saruszíja.
[28] Nyilai kifenve, íjai mind felajzva már. Lovainak patája mintha kova volna, kerekei olyanok, akár a forgószél.
[29] Ordítása, mint az oroszláné, ordít, mint a fiatal hímek, morog, és zsákmányt ragad, elviszi menthetetlenül.
[30] Rámordul azon a napon, mint a morajló tenger. Ha rátekint valaki az országra, sötétséget lát és nyomort: ahol világos volt, elsötétül minden a viharfelhőktől.