[1] Uram, te vagy Istenem! Magasztallak, dicsérem neved, mert csodákat vittél véghez, ősrégi terveket, való igazságot.
[2] Mert kőhalommá tetted a várost, az erődített várat romhalmazzá; a bitorlók palotája nem lesz város, soha többé föl nem épül!
[3] Ezért tisztel téged az erős nép, téged fél a hatalmas nemzetek városa.
[4] Mert erős vára vagy a nincstelennek, erős vára a szegénynek a nyomorúságban, oltalom a zivatarban, árnyék a hőségben – mert a hatalmaskodók dühe olyan, mint a kőfalra zúduló zivatar,
[5] mint hőség a szikkadt földön. De te megalázod a harsány bitorlókat, mint a felhő árnyéka a hőséget, elnyomod a hatalmaskodók énekét.
[6] Készít majd a Seregek Ura ezen a hegyen minden népnek lakomát zsíros falatokból, lakomát újborral, zsíros, velős falatokkal, letisztult újborral.
[7] Ezen a hegyen leveszi a leplet, amely ráborult minden népre, és a takarót, amely betakart minden nemzetet.
[8] Véget vet a halálnak örökre! Az én Uram, az Úr letörli a könnyet minden arcról, leveszi népéről a gyalázatot mindenütt a földön! – Ezt ígéri az Úr!
[9] Ezt mondják majd azon a napon: Itt van a mi Istenünk, benne reménykedtünk, és ő megszabadított minket! Itt van az Úr, benne reménykedtünk, vigadjunk és örüljünk szabadításának!
[10] Mert az Úr keze nyugszik ezen a hegyen. Móábot pedig eltapossák lakóhelyén, ahogyan a szalmát trágyalébe tapossák.
[11] Széttárja benne kezeit, ahogyan széttárja az úszó, ha úszik. De az Úr megalázza gőgjét, hiába csapkod a kezével.
[12] Kőfalakkal megerősített fellegváradat ledönti, lerombolja, ízzé-porrá zúzza.