[1] A hétnek elsõ [napján] pedig kora reggel a sírhoz menének, vivén az elkészített fûszerszámokat, és némely [más asszonyok is] velök.
[2] És a követ a sírról elhengerítve találák.
[3] És mikor bementek, nem találák az Úr Jézus testét.
[4] És lõn, hogy mikor õk e felett megdöbbenének, ímé két férfiú álla melléjök fényes öltözetben:
[5] És mikor õk megrémülvén a földre hajták orczájokat, azok mondának nékik: Mit keresitek a holtak között az élõt?
[6] Nincs itt, hanem feltámadott: emlékezzetek rá, mint beszélt néktek, még mikor Galileában volt,
[7] Mondván: Szükség az ember Fiának átadatni a bûnös emberek kezébe, és megfeszíttetni, és harmadnapon feltámadni.
[8] Megemlékezének azért az õ szavairól.
[9] És visszatérvén a sírtól, elmondák mindezeket a tizenegynek, és mind a többieknek.
[10] Valának pedig Mária Magdaléna, és Johanna, és a Jakab [anyja] Mária, és egyéb asszonyok õ velök, a kik ezeket mondák az apostoloknak.
[11] De az õ szavuk csak üres beszédnek látszék azok elõtt; és nem hivének nékik.
[12] Péter azonban felkelvén elfuta a sírhoz, és behajolván látá, hogy csak a lepedõk vannak ott; és elméne, magában csodálkozván e dolgon.
[13] És ímé azok közül ketten mennek vala ugyanazon a napon egy faluba, mely Jeruzsálemtõl hatvan futamatnyira vala, melynek neve vala Emmaus.
[14] És beszélgetének magok közt mindazokról, a mik történtek.
[15] És lõn, hogy a mint beszélgetének és egymástól kérdezõsködének, maga Jézus hozzájok menvén, velök együtt megy vala az úton.
[16] De az õ szemeik visszatartóztatának, hogy õt meg ne ismerjék.
[17] Monda pedig nékik: Micsoda szavak ezek, a melyeket egymással váltotok jártotokban? és [miért] vagytok szomorú ábrázattal?
[18] Felelvén pedig az egyik, kinek neve Kleofás, monda néki: Csak te vagy-é jövevény Jeruzsálemben, és nem tudod minémû dolgok lettek abban e napokon?
[19] És monda nékik: Micsoda dolgok? Azok pedig mondának néki: A melyek [esének] a Názáretbeli Jézuson, ki próféta vala, cselekedetben és beszédben hatalmas Isten elõtt és az egész nép elõtt:
[20] És mimódon adák õt a fõpapok és a mi fõembereink halálos ítéletre, és megfeszíték õt.
[21] Pedig mi azt reméltük, hogy õ az, a ki meg fogja váltani az Izráelt. De mindezek mellett ma van harmadnapja, hogy ezek lettek.
[22] Hanem valami közülünk való asszonyok is megdöbbentettek minket, kik jó reggel a sírnál valának;
[23] És mikor nem találták az õ testét, [haza] jöttek, mondván, hogy angyalok jelenését is látták, kik azt mondják, hogy õ él.
[24] És azok közül némelyek, kik velünk valának, elmenének a sírhoz, és úgy találák, a mint az asszonyok is mondták; õt pedig nem látták.
[25] És õ monda nékik: Óh balgatagok és rest szívûek mindazoknak elhivésére, a miket a próféták szóltak!
[26] Avagy nem ezeket kellett-é szenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az õ dicsõségébe?
[27] És elkezdvén Mózestõl és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, a mik õ felõle megirattak.
[28] Elközelítének pedig a faluhoz, a melybe mennek vala; és õ úgy tõn, mintha tovább menne.
[29] De kényszeríték õt, mondván: Maradj velünk, mert immár beestvéledik, és a nap lehanyatlott! Beméne azért, hogy velök maradjon.
[30] És lõn, mikor leült velök, a kenyeret vévén, megáldá, és megszegvén, nékik adá.
[31] És megnyilatkozának az õ szemeik, és megismerék õt; de õ eltünt elõlük.
[32] És mondának egymásnak: Avagy nem gerjedezett-é a mi szívünk mi bennünk, mikor nékünk szóla az úton, és mikor magyarázá nékünk az írásokat?
[33] És felkelvén azon órában, visszatérének Jeruzsálembe, és egybegyûlve találák a tizenegyet és azokat, a kik velök valának.
[34] Kik ezt mondják vala: Feltámadott az Úr bizonynyal, és megjelent Simonnak!
[35] És ezek is elbeszélék, mi történt az úton, és miképen ismerték meg õk a kenyér megszegésérõl.
[36] És mikor ezeket beszélék, megálla maga Jézus õ közöttök, és monda nékik: Békesség néktek!
[37] Megrémülvén pedig és félvén, azt hivék, hogy valami lelket látnak.
[38] És monda nékik: Miért háborodtatok meg, és miért támadnak szívetekben okoskodások?
[39] Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a léleknek nincs húsa és csontja, a mint látjátok, hogy nékem van!
[40] És ezeket mondván, megmutatá nékik kezeit és lábait.
[41] Mikor pedig még nem hívék az öröm miatt, és csodálkozának, monda nékik: Van-é itt valami enni valótok?
[42] Õk pedig adának néki egy darab sült halat, és valami lépesmézet,
[43] Melyeket elvõn, és elõttök evék.
[44] És monda nékik: Ezek azok a beszédek, melyeket szóltam néktek, mikor még veletek valék, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, a mik megirattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban én felõlem.
[45] Akkor megnyilatkoztatá az õ elméjöket, hogy értsék az írásokat.
[46] És monda nékik: Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból harmadnapon:
[47] És prédikáltatni az õ nevében a megtérésnek és a bûnök bocsánatának minden pogányok között, Jeruzsálemtõl elkezdve.
[48] Ti vagytok pedig ezeknek bizonyságai.
[49] És ímé én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erõvel.
[50] Kivivé pedig õket Bethániáig; és felemelvén az õ kezeit, megáldá õket.
[51] És lõn, hogy míg áldá õket, tõlök elszakadván, felviteték a mennybe.
[52] Õk pedig imádván õt, visszatérének nagy örömmel Jeruzsálembe;
[53] És mindenkor a templomban valának, dícsérvén és áldván az Istent. Ámen.