[1] Ezek után pedig rendele az Úr másokat is, hetvenet, és elküldé azokat kettõnként az õ orczája elõtt, minden városba és helyre, a hová õ menendõ vala.
[2] Monda azért nékik: Az aratni való sok, de a munkás kevés; kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az õ aratásába.
[3] Menjetek el: Ímé én elbocsátlak titeket, mint bárányokat a farkasok közé.
[4] Ne hordozzatok erszényt, se táskát, se sarut; és az úton senkit ne köszöntsetek.
[5] Valamely házba bementek, elõször ezt mondjátok: Békesség e háznak!
[6] És ha lesz ott valaki békességnek fia, a ti békességtek azon marad; ha nem, ti reátok tér vissza.
[7] Ugyanazon házban maradjatok pedig, azt evén és iván, a mit õk [adnak]: mert méltó a munkás az õ jutalmára. Ne járjatok házról-házra.
[8] És valamely városba bementek, és befogadnak titeket, azt egyétek, a mit elõtökbe adnak:
[9] És gyógyítsátok a betegeket, a kik ott lesznek, és mondjátok nékik: Elközelített hozzátok az Isten országa.
[10] Valamely városba pedig bementek, és titeket be nem fogadnak, annak utczáira kimenvén, ezt mondjátok:
[11] Még a port is, a mely reánk ragadt a ti várostokból, itt köztetek letöröljük; mindazáltal ez legyen tudtotokra, hogy az Isten országa elközelített hozzátok.
[12] Mondom pedig néktek, hogy a Sodomabeliek állapota tûrhetõbb lesz ama napon, hogynem azé a városé.
[13] Jaj néked Korazin! Jaj néked Bethsaida! mert ha Tírusban és Sídonban lettek volna azok a csodák, melyek te benned lõnek, régen zsákban és hamuban ülve megtértek volna.
[14] Hanem Tírusnak és Sídonnak tûrhetõbb lesz állapota az ítéletkor, hogynem néktek.
[15] És te Kapernaum, mely mind az égig felmagasztaltattál, a pokolig fogsz lealáztatni.
[16] A ki titeket hallgat, engem hallgat, és a ki titeket megvet, engem vet meg; és a ki engem vet meg, azt veti meg, a ki engem elküldött.
[17] Visszatére pedig a hetven [tanítvány] örömmel, mondván: Uram, még az ördögök is engednek nékünk a te neved által!
[18] Õ pedig monda nékik: Látám a Sátánt, mint a villámlást lehullani az égbõl.
[19] Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek.
[20] De azon ne örüljetek, hogy a lelkek néktek engednek; hanem inkább azon örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben.
[21] Azon órában örvendeze Jézus lelkében, és monda: Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elõl, és a kisdedeknek megjelentetted. Igen, Atyám, mert így volt kedves te elõtted.
[22] Mindent nékem adott az én Atyám: és senki sem tudja, kicsoda a Fiú, csak az Atya; és kicsoda az Atya, hanem [csak] a Fiú, és a kinek a Fiú akarja megjelenteni.
[23] És a tanítványokhoz fordulván, monda õ magoknak: Boldog szemek, a melyek látják azokat, a melyeket ti láttok.
[24] Mert mondom néktek, hogy sok próféta és király kívánta látni, a miket ti láttok, de nem látták; és hallani, a miket hallotok, de nem hallották.
[25] És ímé egy törvénytudó felkele, kísértvén õt, és mondván: Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet vehessem?
[26] Õ pedig monda annak: A törvényben mi van megírva? mint olvasod?
[27] Az pedig felelvén, monda: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedbõl és teljes lelkedbõl és minden erõdbõl és teljes elmédbõl; és a te felebarátodat, mint magadat.
[28] Monda pedig annak: Jól felelél; ezt cselekedd, és élsz.
[29] Az pedig igazolni akarván magát, monda Jézusnak: De ki az én felebarátom?
[30] Jézus pedig felelvén, monda: Egy ember megy vala alá Jeruzsálembõl Jerikóba, és rablók [kezé]be esék, a kik azt kifosztván és megsebesítvén, elmenének, és ott hagyák félholtan.
[31] Történet szerint pedig megy vala alá azon az úton egy pap, a ki azt látván, elkerülé.
[32] Hasonlóképen egy Lévita is, mikor arra a helyre ment, és [azt] látta, elkerülé.
[33] Egy samaritánus pedig az úton menvén, odaért, a hol az vala: és mikor azt látta, könyörületességre indula.
[34] És hozzájárulván, bekötözé annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba; és azt felhelyezvén az õ tulajdon barmára, vivé a vendégfogadó házhoz, és gondját viselé néki.
[35] Másnap pedig elmenõben két pénzt kivévén, adá a gazdának, és monda néki: Viselj gondot reá, és valamit ezen fölül reáköltesz, én mikor visszatérek, megadom néked.
[36] E három közül azért kit gondolsz, hogy felebarátja volt annak, a ki a rablók [kezébe] esett?
[37] Az pedig monda: Az, a ki könyörült rajta. Monda azért néki Jézus: Eredj el, és te [is] a képen cselekedjél.
[38] Lõn pedig, mikor az úton menének, hogy õ beméne egy faluba; egy Mártha nevû asszony pedig befogadá õt házába.
[39] És ennek vala egy Mária nevezetû testvére, ki is Jézus lábainál leülvén, hallgatja vala az õ beszédét.
[40] Mártha pedig foglalatos volt a szüntelen való szolgálatban; elõállván azért, monda: Uram, nincs-é arra gondod, hogy az én testvérem magamra hagyott engem, hogy szolgáljak? Mondjad azért néki, hogy segítsen nékem.
[41] Felelvén pedig, monda néki Jézus: Mártha, Mártha, szorgalmas vagy és sokra igyekezel:
[42] De egy a szükséges dolog: és Mária a jobb részt választotta, mely el nem vétetik õ tõle.