[1] Közelgetnek vala pedig õ hozzá a vámszedõk és a bûnösök mind, hogy hallgassák õt.
[2] És zúgolódának a farizeusok és az írástudók, mondván: Ez bûnösöket fogad magához, és velök együtt eszik.
[3] Õ pedig ezt a példázatot beszélé nékik, mondván:
[4] Melyik ember az közületek, a kinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, nem hagyja ott a kilenczvenkilenczet a pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt?
[5] És ha megtalálta, felveti az õ vállára, örülvén.
[6] És haza menvén, egybehívja barátait és szomszédait, mondván nékik: Örvendezzetek én velem, mert megtaláltam az én juhomat, a mely elveszett vala.
[7] Mondom néktek, hogy ily módon [nagyobb] öröm lesz a mennyben egy megtérõ bûnösön, hogynem kilenczvenkilencz igaz [ember]en, a kinek nincs szüksége megtérésre.
[8] Avagy ha valamely asszonynak tíz drakhmája van, és egy drakhmát elveszt, nem gyújt-é gyertyát, és nem sepri-é ki a házat, és nem keresi-é gondosan, mígnem megtalálja?
[9] És ha megtalálta, egybehívja az õ asszonybarátait és szomszédait, mondván: Örüljetek én velem, mert megtaláltam a drakhmát, melyet elvesztettem vala!
[10] Ezenképen, mondom néktek, örvendezés van az Isten angyalainak színe elõtt egy bûnös [ember] megtérésén.
[11] Monda pedig: Egy embernek vala két fia;
[12] És monda az ifjabbik az õ atyjának: Atyám, add ki a vagyonból rám esõ részt! És az megosztá köztök a vagyont.
[13] Nem sok nap mulva aztán a kisebbik fiú összeszedvén mindenét, messze vidékre költözék; és ott eltékozlá vagyonát, mivelhogy dobzódva élt.
[14] Minekutána pedig mindent elköltött, támada nagy éhség azon a vidéken, és õ kezde szükséget látni.
[15] Akkor elmenvén, hozzá szegõdék annak a vidéknek egyik polgárához; és az elküldé õt az õ mezeire disznókat legeltetni.
[16] És kívánja vala megtölteni az õ gyomrát azzal a moslékkal, a mit a disznók ettek; és senki sem ád vala néki.
[17] Mikor aztán magába szállt, monda: Az én atyámnak mily sok bérese bõvölködik kenyérben, én pedig éhen halok meg!
[18] Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz, és [ezt] mondom néki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened.
[19] És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam; tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy!
[20] És felkelvén, elméne az õ atyjához. Mikor pedig még távol volt, meglátá õt az õ atyja, és megesék rajta a szíve, és oda futván, a nyakába esék, és megcsókolgatá õt.
[21] És monda néki a fia: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened; és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam!
[22] Az atyja pedig monda az õ szolgáinak: Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá; és húzzatok gyûrût a kezére, és sarut a lábaira!
[23] És elõhozván a hízott tulkot, vágjátok le, és együnk és vígadjunk.
[24] Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott. Kezdének azért vígadni.
[25] Az õ nagyobbik fia pedig a mezõn vala: és mikor [haza]jövén, közelgetett a házhoz, hallá a zenét és tánczot.
[26] És elõszólítván egyet a szolgák közül, megtudakozá, mi dolog az?
[27] Az pedig monda néki: A te öcséd jött meg; és atyád levágatá a hízott tulkot, mivelhogy egészségben nyerte õt vissza.
[28] Erre õ megharaguvék, és nem akara bemenni. Az õ atyja annakokáért kimenvén, kérlelé õt.
[29] Õ pedig felelvén, monda atyjának: Ímé ennyi esztendõtõl fogva szolgálok néked, és soha parancsolatodat át nem hágtam: és nékem soha nem adtál egy kecskefiat, hogy az én barátaimmal vígadjak.
[30] Mikor pedig ez a te fiad megjött, a ki paráznákkal emésztette föl a te vagyonodat, levágattad néki a hízott tulkot.
[31] Az pedig monda néki: Fiam, te mindenkor én velem vagy, és mindenem a tiéd!
[32] Vígadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott.