[1] Szép vagy én mátkám, mint Tirsa [városa,] kedves, mint Jeruzsálem, rettenetes, mint a zászlós tábor.
[2] Fordítsd el a te szemeidet én tõlem, mert azok megzavarnak engem. A te hajad olyan, mint a kecskéknek nyája, melyek a Gileádról szállanak alá.
[3] A te fogaid hasonlók a juhok nyájához, melyek feljõnek a fördõbõl, melyek mind kettõsöket ellenek, és meddõ azok között nincsen.
[4] Mint a pomagránát darabja a te vakszemed, a te fátyolod alatt.
[5] Hatvanan vannak a királynék, és nyolczvanan az ágyasok és számtalan a leányzó.
[6] És az én galambom, az én tökéletesem, az õ anyjának egyetlenegye, az õ szülõjének választottja. Látják a leányok, és boldognak mondják õt, a királynéasszonyok és az ágyasok, és dicsérik õt.
[7] Kicsoda az, a ki úgy láttatik mintegy hajnal, szép, mint a hold, tiszta, mint a nap, rettenetes, mint a zászlós tábor?
[8] A diófás kertekbe mentem vala alá, hogy a völgynek zöld fûveit lássam; hogy megnézzem, ha fakad-é a szõlõ, és a pomagránátfák virágzanak-é?
[9] Nem tudtam, hogy az én elmém ültete engem az én nemes népemnek díszhintajába.
[10] Térj meg, oh Sulamit! térj meg, térj meg, hogy nézzünk téged! Mit néztek Sulamiton? mintegy Machanaimbeli körtánczot!