[1] Jaj, de megfeketedett az arany, elváltozott a színarany! Szétszórták a drágaköveket minden utcasarkon!
[2] Sionnak színaranyat érő drága fiait, jaj, csak cserépedénynek tekintették, fazekas keze munkájának!
[3] Még a sakálok is odatartják emlőiket kölykeiknek, és szoptatják őket, de népem leányai oly kegyetlenek lettek, mint a struccok a pusztában.
[4] A csecsemő nyelve ínyéhez tapadt a szomjúság miatt, a gyermekek kenyeret kértek, de senki sem tört nekik.
[5] Akik csemegéket szoktak enni, éhen pusztultak az utcákon, akiket bíborban neveltek, a szemétdombon turkáltak.
[6] Nagyobb volt népem bűne, mint Sodoma vétke, amely egy pillanat alatt elpusztult, kezét sem mozdíthatta benne senki.
[7] Előkelői tisztábbak voltak, mint a hó, fehérebbek, mint a tej, testük pirosabb volt, mint a korall, mintha zafírból metszették volna őket.
[8] Testük feketébb lett, mint a korom, nem ismerni rájuk az utcákon, bőrük a csontjukhoz tapadt, elszáradtak, mint a fa.
[9] Jobban jártak azok, akiket fegyver ölt meg, mint akik éhen haltak; azok átdöfve múltak ki, ezek pedig azért, mert elfogyott a föld termése.
[10] A gyöngéd lelkű asszonyok saját kezükkel főzték meg gyermekeiket, hogy legyen táplálékuk népem összeomlása idején.
[11] Szabad folyást engedett haragjának az Úr, kiöntötte izzó haragját. Lángba borította a Siont, megemésztette még az alapját is.
[12] Nem hitték a föld királyai, sem az egész világ lakói, hogy be tud hatolni az ostromló ellenség Jeruzsálem kapuin.
[13] Prófétáinak vétkei miatt, papjainak bűnei miatt történt ez, akik igazak vérét ontották benne.
[14] Vakon botorkáltak az utcákon, vértől beszennyezve; érinteni sem lehetett az öltözetüket.
[15] Félre az útból, tisztátalan – kiáltoztak feléjük –, félre, félre az útból, meg ne érintsétek! Ha botladozva eljutottak is a népek közé, azok azt mondták: Nem maradhatnak itt tovább!
[16] Maga az Úr szolgáltatta ki őket, nem tekint rájuk többé. A papok személyét nem tisztelték, a véneknek sem kegyelmeztek.
[17] Már a szemünk is belefáradt, vártuk a segítséget, de hiába; őrhelyünkről lestük a népet, amely nem hozott szabadulást.
[18] Minden lépésünket figyelték, az utcára se mertünk kilépni. Elközeledett a vég, letelt az időnk, eljött a vég!
[19] Gyorsabbak voltak üldözőink, mint sasok az égen. A hegyeken hajszoltak bennünket, a pusztában leselkedtek ránk.
[20] Az Úr fölkentje, éltető leheletünk, foglyul esett vermükben, pedig azt gondoltuk, hogy oltalma alatt élhetünk a népek között.
[21] Örülj, örvendezz, Edóm leánya, aki Úc földjén laksz! Hozzád is odakerül még a pohár, te is lerészegedsz, és pőrére vetkőzöl.
[22] Véget ért büntetésed, Sion leánya, nem maradsz tovább a fogságban! De a te bűnödet, Edóm leánya, számon kéri az Úr, és leleplezi vétkeidet.