[1] Jaj, de magára maradt az egykor oly népes város! Olyanná lett, mint az özvegy. Nagy volt a népek között, úrnő a tartományok között, de kényszermunkássá lett!
[2] Sírva sír az éjszakában, könny áztatja arcát. Senki sem vigasztalja azok közül, akik szerették, barátai mind hűtlenné lettek, ellenségeivé váltak.
[3] A nyomorúság és terhes szolgálat után fogságba került Júda. Ott lakik a népek között, de nem talál magának nyugalmat: üldözői mind utolérik nyomorúságában.
[4] Gyászolnak a Sion útjai, nincs, aki ünnepekre járjon. Kapui mind elpusztultak, papjai sóhajtoznak. Szüzei szomorkodnak, ő maga csupa keserűség!
[5] Elnyomói fölülkerekedtek, ellenségei jólétben élnek. Az Úr szomorította meg sok vétke miatt. Gyermekei fogságba mentek elnyomóik előtt.
[6] Odalett Sion leányának minden ékessége. Vezérei olyanok lettek, mint a szarvasok, amelyek nem találnak legelőt: erőtlenül menekültek üldözőik előtt.
[7] Visszagondol Jeruzsálem nyomorúsága és hontalansága idején arra, hogy milyen jó dolga volt az elmúlt időkben. De népét ellenség kerítette hatalmába, és nem volt segítője, csak nézték ellenségei, és nevettek romlásán.
[8] Sokat vétkezett Jeruzsálem, beszennyezte magát. Korábbi tisztelői mind lenézik, mert látták gyalázatát. Ő maga is sóhajtozott, és elfordult.
[9] Ruhája szegélye piszkos; nem gondolt a jövendőre. Szörnyű mélyre süllyedt, nincs vigasztalója. Nézd, Uram, milyen nyomorult vagyok, ellenségem pedig milyen fölfuvalkodott!
[10] Rátette kezét az ellenség Sion valamennyi kincsére. Végig kellett néznie, amint bementek szentélyébe azok a népek, akikről megparancsoltad, hogy nem tartozhatnak a te gyülekezetedhez!
[11] Az egész nép sóhajtozik, kenyeret keresgélnek, odaadják értékeiket ennivalóért, hogy erőre kapjanak. Nézd, Uram, és lásd meg, mennyire lenéznek minket!
[12] Mindnyájan, akik erre jártok, nézzetek ide, és lássátok: Van-e oly fájdalom, mint az én fájdalmam, amelyet nekem okoztak, amellyel megszomorított engem az Úr izzó haragjának napján?!
[13] A magasból tüzet bocsátott csontjaimba, és eltiport engem. Hálót terített a lábam elé, és a földre döntött. Elhagyottá tett, beteggé egész nap.
[14] Vétkeim igáját hordozom, köteleit az ő keze fonta. Mióta felkerült nyakamra, megtört az erőm. Olyanok kezébe adott az Úr, akikkel nem tudok szembeszállni.
[15] Félredobta mellőlem az Úr hőseimet mind. Gyűlést hívott össze ellenem, hogy összetörje ifjaimat; sajtóban taposta össze az Úr Júda szűz leányát.
[16] Ezek miatt sírok én, szemem könnybe lábadt, mert messze van vigasztalóm, aki erőt önthetne belém. Fiaim odalettek, oly erős volt az ellenség.
[17] Sion kinyújtja a kezét, de nincs vigasztalója. Elnyomókat rendelt az Úr Jákób ellen körös-körül: tisztátalan lett közöttük Jeruzsálem.
[18] Igazságos velem az Úr, mert szembeszálltam parancsával. Halljátok meg mind, ti, népek, és lássátok fájdalmamat: szüzeim és ifjaim fogságba mentek.
[19] Hívtam azokat, akik szerettek, de ők cserbenhagytak. Papjaim és véneim elpusztultak a városban, miközben ennivalót keresgéltek, hogy erőre kapjanak.
[20] Nézd, Uram, milyen nyomorult vagyok! Háborog a bensőm, vergődik bennem a szívem, mert nagyon engedetlen voltam. Ott kint a fegyver öli gyermekeimet, otthon a halál.
[21] Hallották, hogy sóhajtozom, de nem volt vigasztalóm. Minden ellenségem hallott a bajomról, és örvendezett, hogy így cselekedtél! Majd ha elhozod a napot, amelyet kitűztél, úgy fognak járni, ahogyan én!
[22] Jusson eléd minden gonoszságuk, és bánj velük úgy, ahogyan velem bántál minden vétkem miatt! Bizony, sokat sóhajtozom, és beteg a szívem!