[1] Ezt mondta nekem: Emberfia, edd meg, amit itt találsz! Edd meg ezt a tekercset, azután menj, és szólj Izráel házához!
[2] Kinyitottam a számat, ő pedig megetette velem azt a tekercset.
[3] Ezt mondta nekem: Emberfia, rakd tele a hasadat, töltsd meg a gyomrodat ezzel a tekerccsel, amelyet adok neked! Meg is ettem, és olyan édes volt a számban, mint a méz.
[4] Azután ezt mondta nekem: Emberfia, menj el Izráel házához, és hirdesd nekik igéimet!
[5] Nem érthetetlen beszédű és nehéz nyelvű néphez szól a küldetésed, hanem Izráel házához.
[6] Nem ahhoz a sok érthetetlen beszédű és nehéz nyelvű néphez, akiknek a beszédét nem érted. Bizony, ha azokhoz küldtelek volna, ők hallgatnának rád.
[7] De Izráel háza nem akar majd rád hallgatni, mert énrám nem akarnak hallgatni. Bizony, Izráel egész háza keményfejű és konok szívű!
[8] De én ugyanolyan keménnyé teszem arcodat, mint az ő arcuk, és ugyanolyan keménnyé a fejedet, mint az ő fejük.
[9] Olyan keménnyé teszem a fejedet, mint a gyémánt, amely a tűzkőnél is keményebb. Ne félj, és ne rettegj tőlük! Bizony, engedetlen nép ez!
[10] Azután ezt mondta nekem: Emberfia, minden szavamat, amelyet elmondok neked, fogadd a szívedbe, és hallgasd figyelmesen!
[11] Menj oda néped fogságban élő fiaihoz, szólj hozzájuk, és mondd nekik: Így szól az én Uram, az Úr!... – akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele.
[12] Ekkor fölemelt engem a lélek, hátam mögött pedig nagy, dörgő hangot hallottam, amint az Úr dicsősége felemelkedett a helyéről.
[13] Az élőlények szárnyainak zúgása, amint egymáshoz csapódtak, meg a kerekek robaja volt a nagy, dörgő hang.
[14] A lélek fölemelt, és elragadott engem. Én pedig mentem keserűen, felindult lélekkel, de az Úr kemény kézzel tartott engem.
[15] Így kerültem Tél-Ábíbba, a fogságban élőkhöz, akik a Kebár-folyó mellett laktak. Letelepedtem ott, ahol ők laktak, és ott ültem közöttük hét napig összetörve.
[16] Hét nap múlva ez történt: Így szólt hozzám az Úr igéje:
[17] Emberfia! Őrállóvá tettelek téged Izráel házában. Ha igét hallasz tőlem, figyelmeztesd őket az én nevemben!
[18] Ha azt mondom a bűnösnek, hogy meg kell halnia, és te őt nem figyelmezteted, és nem szólsz neki, figyelmeztetve a bűnöst, hogy ne járjon bűnös úton, és így életben maradjon, akkor az a bűnös meghal ugyan bűne miatt, de a vérét tőled kérem számon.
[19] De ha te figyelmezteted a bűnöst, és ő mégsem tér meg bűnéből és bűnös útjáról, akkor ő meghal a bűne miatt, de te megmented a lelkedet.
[20] Ha az igaz letér az igaz útról, és gonoszságot követ el, akkor én bukását okozom, és ő meg fog halni. Ha nem figyelmezteted őt, akkor meghal ugyan vétke miatt, és emléke sem marad meg igaz tetteinek, amelyeket véghezvitt, de a vérét tőled kérem számon.
[21] Ha viszont figyelmezteted az igazat, hogy ne vétkezzen többé az igaz, és ő nem vétkezik, akkor életben marad, mert engedett a figyelmeztetésnek, és te is megmented a lelkedet.
[22] Az Úr ott megragadott engem, és ezt mondta nekem: Indulj, menj ki a völgybe, mert ott akarok veled beszélni!
[23] El is indultam, kimentem a völgybe, és íme, ott állt az Úr dicsősége. Ugyanolyan volt, mint amilyennek a Kebár-folyó mellett láttam. Ekkor arcra borultam.
[24] De lélek áradt belém, talpra állított, szólt hozzám, és ezt mondta nekem: Menj, és zárkózz be a házadba!
[25] Emberfia, köteleket fognak hozni, megkötöznek velük, és nem mehetsz közéjük.
[26] Nyelvedet az ínyedhez ragasztom, néma leszel, és nem tudod dorgálni őket, noha engedetlen nép ez.
[27] Csak ha én szólok hozzád, és megnyitom a szádat, akkor mondhatod nekik: Így szól az én Uram, az Úr!... Aki hallgat rá, az hallgat rá, aki nem törődik vele, az nem törődik vele. Hiszen engedetlen nép ez!