[1] Dávid azonban ezt gondolta: Egy napon mégis el kell pusztulnom Saul kezétől. Legjobb lesz gyorsan elmenekülnöm a filiszteusok földjére. Akkor majd hiába üldöz engem Saul Izráel egész területén, megmenekülök a kezéből.
[2] Elindult azért Dávid, és átment hatszáz emberével együtt Ákíshoz, Máók fiához, Gát királyához.
[3] Letelepedett Dávid Ákísnál Gátban embereivel együtt, mindegyik a maga háza népével, Dávid is a két feleségével: a jezréeli Ahínóammal és a karmeli Abígajillal, Nábál volt feleségével.
[4] Amikor jelentették Saulnak, hogy Dávid Gátba menekült, nem kereste tovább.
[5] Egyszer azt mondta Dávid Ákísnak: Ha jóindulattal vagy hozzám, adj nekem helyet az egyik mezővárosban, hogy ott lakjam! Miért lakjék szolgád veled együtt a király városában?
[6] Akkor nekiadta Ákís Ciklágot – így lett Ciklág Júda királyaié mindmáig.
[7] Az az idő, amíg Dávid a filiszteusok mezején lakott, egy esztendő és négy hónap volt.
[8] Egyszer felvonult Dávid embereivel együtt, és megtámadták a gesúriakat, a gézerieket és az amálékiakat. Ezek voltak ősidőktől fogva annak a földnek a lakói Súr felé menet Egyiptom országáig.
[9] Valahányszor Dávid betört egy területre, sem férfit, sem asszonyt nem hagyott életben, és elvitt juhot és marhát, szamarat, tevét és ruhaneműt, azután visszament Ákíshoz.
[10] Amikor Ákís ilyenkor megkérdezte, hogy most éppen hová törtek be, Dávid ilyeneket felelt: Júda déli részére! A jerahmeéliek déli területeire! A kéniek déli területére!
[11] Dávid nem hagyott életben, és nem vitt Gátba sem férfit, sem asszonyt, hogy ne mondhassák el: Ezt meg ezt csinálta Dávid! Ez volt a szokása egész idő alatt, amíg a filiszteusok mezején lakott.
[12] Ákís pedig bizalmába fogadta Dávidot, mert ezt gondolta: Nagyon meggyűlöltette magát a népével, Izráellel, ezért örökre az én szolgám marad.