[1] Egyik nap azt mondta Jónátán, Saul fia a fegyverhordozó legényének: Gyere, menjünk át a filiszteusok előőrséhez, amely odaát van! Apjának azonban nem szólt róla.
[2] Saul éppen Gibea határában, Migrónban, a gránátalmafa alatt tartózkodott. Mintegy hatszáz főnyi hadinép volt vele,
[3] meg Ahijjá is, aki Sílóban az éfódot viselte, fia Ahítúbnak, Íkábód testvérének, Fineás fiának, aki az Úr papjának, Élinek volt a fia. A hadinép sem tudta, hogy Jónátán elment.
[4] A szorosban pedig, ahol Jónátán át akart jutni a filiszteusok előőrséhez, innen is, onnan is volt egy sziklaszirt. Az egyiknek Bócéc, a másiknak Szenne volt a neve.
[5] Az egyik szirt Mikmásszal szemben északon, a másik Gebával szemben délen emelkedik.
[6] Jónátán tehát ezt mondta fegyverhordozó legényének: Gyere, menjünk át ezeknek a körülmetéletleneknek az előőrséhez! Hátha tesz valamit értünk az Úr, mert az Úr előtt nincs akadály: akár sok, akár kevés ember által szerezhet szabadulást.
[7] Fegyverhordozója így felelt neki: Tégy mindent úgy, ahogyan gondolod! Láss hozzá, én veled leszek, bármit tervezel.
[8] Akkor Jónátán ezt mondta: Figyelj! Átmegyünk ezekhez az emberekhez, és megmutatjuk magunkat nekik.
[9] Ha azt mondják nekünk: Ne mozduljatok, míg oda nem érünk hozzátok! – akkor megállunk egy helyben, és nem megyünk fel hozzájuk.
[10] Ha azonban azt mondják: Gyertek csak fel hozzánk! – akkor felmegyünk, mert kezünkbe adja őket az Úr. Ez legyen számunkra a jel!
[11] Amikor megmutatták magukat mindketten a filiszteusok előőrsének, ezt mondták a filiszteusok: Nézd csak! Héberek jöttek elő az üregekből, ahová elrejtőztek!
[12] Majd így szólongatták az előőrs tagjai Jónátánt és fegyverhordozóját: Gyertek csak föl hozzánk, mondani akarunk nektek valamit! Akkor ezt mondta Jónátán a fegyverhordozójának: Gyere utánam, mert az Úr Izráel kezébe adja őket.
[13] És fölkapaszkodott Jónátán négykézláb, a fegyverhordozója meg utána. Jónátán földre terítette őket, mögötte pedig aztán a fegyverhordozója végzett velük.
[14] Így történt az első összecsapás, amelyben mintegy húsz embert ölt meg Jónátán és fegyverhordozója egy alig fél holdnyi szántóföldön.
[15] És riadalom támadt mindenütt, a táborban és a nyílt mezőn egyaránt a hadinép között. Megriadt az előőrs, sőt a portyázó csapat is. A föld pedig megrendült, és Isten riadalmat támasztott.
[16] Amikor Saul megfigyelői a benjámini Gibeában látták, hogy a lármázó sokaság hullámzik, és ide-oda futkos,
[17] ezt mondta Saul a vele levő hadinépnek: Vegyétek számba az embereinket, és nézzetek utána, hogy ki ment el közülünk! A számbavételnél azután kiderült, hogy Jónátán és a fegyverhordozója nincs sehol.
[18] Akkor ezt mondta Saul Ahijjának: Hozasd ide az Isten ládáját! Mert Isten ládája akkor már Izráel fiainál volt.
[19] Amíg azonban Saul a pappal beszélt, a lárma egyre nagyobb lett a filiszteusok táborában. Azért ezt mondta Saul a papnak: Ne menj sehová!
[20] Ekkor hadba szólította Saul a vele levő egész hadinépet, és megkezdték a harcot, ahol már ember ember ellen harcolt, és igen nagy volt a zűrzavar.
[21] Azok a héberek, akik azelőtt a filiszteusokkal tartottak, és mindenfelől velük együtt vonultak táborba, azok is átálltak Izráelhez: azokhoz, akik Saullal és Jónátánnal voltak.
[22] Amikor az Efraim hegyvidékén elrejtőzött izráeliek meghallották, hogy menekülnek a filiszteusok, ők is utánuk eredtek a harcba.
[23] Így szabadította meg az Úr Izráelt azon a napon. A harc azonban átterjedt Bét-Ávenen túlra.
[24] Az izráeliek már nagyon elcsigázottak voltak azon a napon, mert így eskette meg Saul a népet: Átkozott az az ember, aki enni merészel estig, amíg bosszút nem állok ellenségeimen! Ezért nem evett semmit a nép.
[25] Egyszer csak eljutottak egy erdőbe, ahol méz volt a földön.
[26] Amikor a hadinép az erdőbe ért, csak úgy folyt a méz, de senki sem emelte kezét a szájához, mert félt a hadinép az eskü miatt.
[27] Jónátán azonban nem hallotta, hogy apja megeskette a népet. Ezért kinyújtotta a kezében levő botot, és belemártotta a végét a lépes mézbe, kezével a szájához emelte, és mindjárt felragyogott a szeme.
[28] Ekkor megszólalt valaki a nép közül, és ezt mondta: Apád megeskette a népet, hogy átkozott az az ember, aki ma enni merészel! Ezért ilyen kimerült a nép.
[29] Jónátán ezt felelte: Apám szerencsétlenségbe dönti az országot. Nézzétek csak, hogy felragyogott a szemem, mert egy kicsit belekóstoltam ebbe a mézbe!
[30] Bárcsak evett volna ma a nép az ellenségeinél talált zsákmányból! Akkor most még nagyobb lehetne a filiszteusok veresége!
[31] Azon a napon ugyanis Mikmásztól Ajjálónig verték a filiszteusokat, és a nép már nagyon kimerült.
[32] Ekkor a nép rávetette magát a zsákmányra: fogták a juhokat, marhákat, borjakat, vérüket a földre folyatva vágták le őket, és a vérrel ette a nép a húst.
[33] Amikor jelentették Saulnak, hogy vétkezik a nép az Úr ellen, mert vérrel együtt eszi a húst, ezt mondta: Bűnös mulasztást követtetek el! Gördítsetek gyorsan ide egy nagy követ!
[34] Majd ezt mondta Saul: Menjetek a nép közé, és mondjátok meg nekik, hogy hozza ide mindenki a marháját és a juhát! Itt vágjátok le, és itt egyétek meg! Akkor nem vétkeztek az Úr ellen azzal, hogy vérrel együtt eszitek a húst. Elhozta tehát az egész nép, ki-ki a maga marháját még azon az éjszakán, és ott vágták le.
[35] Saul ugyanis oltárt épített az Úrnak. Ez volt az első oltár, amit az Úrnak épített.
[36] Azután ezt mondta Saul: Törjünk rá még az éjjel a filiszteusokra, virradatra fosszuk ki őket, és ne hagyjunk meg közülük senkit! Ők pedig ezt felelték: Tégy mindent úgy, ahogyan jónak látod! De a pap ezt mondta: Járuljunk előbb oda az Istenhez!
[37] Ekkor megkérdezte Saul az Istent: Rátörjek-e a filiszteusokra? Izráel kezébe adod-e őket? De Isten egész nap nem válaszolt neki.
[38] Azért ezt mondta Saul: Gyertek ide mindnyájan, akik oszlopai vagytok a népnek, tudjátok meg, és nézzetek utána, hogy miféle vétek történhetett ma?
[39] Mert az élő Úrra, Izráel szabadítójára mondom, hogy még ha a fiam, Jónátán követte is el azt, neki is meg kell halnia. De a népből senki sem felelt neki.
[40] Akkor ezt mondta egész Izráelnek: Ti legyetek az egyik oldalon, én pedig Jónátán fiammal a másik oldalon. A nép ezt mondta Saulnak: Tégy úgy, ahogyan jónak látod!
[41] Akkor ezt mondta Saul az Úrnak: Izráel Istene, tárd fel az igazságot! És a sors Jónátánra meg Saulra esett, a nép pedig ártatlannak bizonyult.
[42] Saul ezt mondta: Vessetek sorsot köztem és Jónátán fiam között! És a sors Jónátánra esett.
[43] Saul ezt mondta Jónátánnak: Valld be nekem, mit tettél? Jónátán be is vallotta, és ezt mondta: A kezemben levő bot végével valóban megkóstoltam egy kis mézet. Most pedig kész vagyok meghalni.
[44] Saul ezt mondta: Engem verjen meg az Isten, ha nem halsz meg, Jónátán!
[45] A nép azonban azt mondta Saulnak: Jónátán haljon meg, aki ezt a nagy győzelmet szerezte Izráelnek? Távol legyen tőlünk! Az élő Úrra mondjuk, hogy egy hajszál sem hullhat fejéről a földre, mert Isten segítségével vitte ezt véghez a mai napon. Így mentette meg a nép Jónátánt a haláltól.
[46] Ekkor Saul felhagyott a filiszteusok üldözésével, a filiszteusok pedig visszatértek lakóhelyükre.
[47] Miután Saul átvette Izráel felett a királyi hatalmat, harcba szállt minden ellenségével körös-körül: Móábbal, az ammóniakkal, Edómmal, Cóbá királyával és a filiszteusokkal. Ahol csak megfordult, mindenütt győzelmet aratott.
[48] Derekasan hadakozott, megverte az amálékiakat, és megmentette Izráelt fosztogatói kezéből.
[49] Saul fiai ezek voltak: Jónátán, Jisví és Malkísúa. Két lánya közül az idősebb neve Mérab, a kisebbiké pedig Míkal volt.
[50] Saul feleségének a neve Ahínóam volt, Ahímaac leánya. Hadseregparancsnokának a neve Abnér volt, aki Saul nagybátyjának, Nérnek volt a fia.
[51] Kís, Saul apja és Nér, Abnér apja is Abíél fiai voltak.
[52] A filiszteus háború azonban, amíg Saul élt, egyre csak súlyosbodott. Ezért ha meglátott Saul egy-egy erős vagy bátor embert, azt maga mellé vette.