[1] Miután véget ért a beszélgetés Saullal, Jónátán lelke összeforrt Dávid lelkével. Úgy megszerette őt Jónátán, mint önmagát.
[2] Saul pedig magához vette őt azon a napon, és nem engedte, hogy visszatérjen apja házába.
[3] És szövetséget kötött Jónátán Dáviddal, mert úgy szerette őt, mint önmagát.
[4] Levette Jónátán a köpenyét, és Dávidnak adta, sőt a ruháját meg a kardját, az íját és az övét is.
[5] És ha Dávid harcba indult, sikerrel járt mindenütt, bárhová küldte Saul. Ezért a harcosok élére állította őt Saul. Tetszett ez az egész népnek, még Saul udvari embereinek is.
[6] Egyszer amint hazajöttek, amikor Dávid a filiszteusoktól győztesen tért vissza, kivonultak az asszonyok Saul király elé Izráel városaiból énekszóval, körtáncot lejtve, dobolva, örömkiáltások közepette, és háromhúrú hangszeren játszva.
[7] A táncoló asszonyok így énekeltek: Megölt Saul ezer embert, Dávid meg tízezer embert!
[8] Saul erre igen megharagudott, mert nem tetszett neki ez a dolog. Ezt gondolta ugyanis: Dávidnak tízezret tulajdonítanak, nekem meg csak ezret tulajdonítanak! A végén még a királyság is az övé lesz!
[9] Ettől fogva állandóan rossz szemmel nézett Saul Dávidra.
[10] Másnap megszállta Sault Istennek az a gonosz szelleme, és révületbe esett a házában, Dávid pedig, ahogy ilyenkor mindig, játszani kezdett a lanton. Saul kezében lándzsa volt.
[11] Saul feléje dobta a lándzsát, mert ezt gondolta: A falhoz szegezem Dávidot! Dávid azonban két ízben is kitért előle.
[12] És félni kezdett Saul Dávidtól, mert vele volt az Úr, Saultól pedig eltávozott.
[13] Ezért eltávolította őt Saul maga mellől, és ezredessé tette, hogy ő vezesse csatába és haza a hadinépet.
[14] Dávid minden útján sikerrel járt, mert vele volt az Úr.
[15] Amikor látta Saul, hogy milyen nagy sikereket ér el, rettegni kezdett tőle.
[16] De egész Izráel és Júda szerette Dávidot, mert ő vezette csatába és vissza a hadinépet.
[17] Egyszer így szólt Saul Dávidhoz: Nézd, neked adom feleségül idősebb lányomat, Mérabot, csak légy az én vitézem, és harcold az Úr harcait! Mert így gondolkozott Saul: Ne én végezzek vele, hanem a filiszteusok.
[18] Dávid ezt felelte Saulnak: Ki vagyok én, mi az én életem és apám családja Izráelben, hogy veje legyek a királynak?
[19] De amikor hozzá kellett volna adni Dávidhoz Saul leányát, Mérabot, mégis a mehólái Adríélhez adták feleségül.
[20] Saul leánya, Míkal azonban megszerette Dávidot. Megmondták ezt Saulnak, és ő helyeselte a dolgot.
[21] Ezt gondolta ugyanis Saul: Neki adom őt, mert ez lesz a csapda, és végeznek vele a filiszteusok. Ezért ezt mondta Saul Dávidnak: Itt az újabb alkalom, ezúttal csakugyan a vőm leszel!
[22] És megparancsolta Saul az udvari embereinek, hogy így beszéljenek bizalmasan Dáviddal: Nézd, a király kedvel téged, és az udvari emberei is mind szeretnek. Légy hát a király veje!
[23] Saul udvari emberei el is mondták Dávidnak ezeket, de Dávid így felelt: Olyan csekélységnek tartjátok, hogy valaki a király veje legyen? Hiszen én szegény és jelentéktelen ember vagyok.
[24] És jelentették az udvari emberek Saulnak, hogy miket mondott Dávid.
[25] Akkor ezt mondta Saul: Mondjátok meg Dávidnak, hogy nem kíván a király mátkapénzt, csak száz filiszteus előbőrét. Így állj bosszút a király ellenségein! Saul ugyanis azt gondolta, hogy a filiszteusok által öleti meg Dávidot.
[26] Amikor aztán az udvari emberek elmondták Dávidnak ezeket, Dávid is helyeselte a dolgot, hogy a király veje legyen. Még mielőtt letelt volna a kitűzött idő,
[27] elindult és elment Dávid az embereivel együtt, és levágott kétszáz férfit a filiszteusok közül. Elhozta Dávid az előbőrüket, és odaadta az összeset a királynak, hogy a király veje lehessen. Ekkor hozzáadta Saul a leányát, Míkalt feleségül.
[28] Saul azonban látta és tudta, hogy az Úr Dáviddal van, és hogy Míkal, Saul leánya szereti őt.
[29] Ezért még jobban félt Saul Dávidtól, és ellensége lett Dávidnak egész életére.
[30] A filiszteusok vezérei kivonultak harcolni. Valahányszor kivonultak, Dávid mindig nagyobb sikert ért el, mint Saul többi udvari embere, ezért igen nagy hírnévre tett szert.