[1] És menének a tenger túlsó partjára, a Gadarenusok földére.
[2] És a mint a hajóból kiméne, azonnal elébe méne egy ember a sírboltokból, a kiben tisztátalan lélek volt,
[3] A kinek lakása a sírboltokban vala; és már lánczokkal sem bírta õt senki sem lekötni.
[4] Mert sokszor megkötözték õt békókkal és lánczokkal, de õ a lánczokat szétszaggatta, és a békókat összetörte, és senki sem tudta õt megfékezni.
[5] És éjjel és nappal mindig a hegyeken és a sírboltokban volt, kiáltozva és magát kövekkel vagdosva.
[6] Mikor pedig Jézust távolról meglátta, oda futamodék, és elébe borula,
[7] És fennhangon kiáltva monda: Mi közöm nékem te veled, Jézus, a magasságos Istennek Fia? Az Istenre kényszerítelek, ne kínozz engem.
[8] (Mert ezt mondja vala néki: Eredj ki, tisztátalan lélek, ez emberbõl.)
[9] És kérdezé tõle: Mi a neved? És felele, mondván: Légió a nevem, mert sokan vagyunk.
[10] És igen kéré õt, hogy ne küldje el õket arról a vidékrõl.
[11] Vala pedig ott a hegynél egy nagy disznónyáj, a mely legel vala.
[12] És az ördögök kérik vala õt mindnyájan, mondván: Küldj minket a disznókba, hogy azokba menjünk be.
[13] És Jézus azonnal megengedé nékik. A tisztátalan lelkek pedig kijövén, bemenének a disznókba; és a nyáj a meredekrõl a tengerbe rohana. Valának pedig mintegy kétezeren; és belefúlának a tengerbe.
[14] A kik pedig õrzik vala a disznókat, elfutának, és hírt vivének a városba és a falvakba. És kimenének, hogy lássák, mi az, a mi történt.
[15] És menének Jézushoz, és láták, hogy az ördöngõs ott ül, fel van öltözködve és eszénél van, az, a kiben a légió volt; és megfélemlének.
[16] A kik pedig látták, elbeszélék nékik, hogy mi történt vala az ördöngõssel, és a disznókkal.
[17] És kezdék kérni õt, hogy távozzék el az õ határukból.
[18] Mikor pedig a hajóba beszállott vala, a volt ördöngõs kéré õt, hogy vele lehessen.
[19] De Jézus nem engedé meg néki, hanem monda néki: Eredj haza a tiéidhez, és jelentsd meg nékik, mely nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült rajtad.
[20] El is méne, és kezdé hirdetni a Tízvárosban, mely nagy dolgot cselekedett vele Jézus; és mindnyájan elcsodálkozának.
[21] És mikor ismét általment Jézus a hajón a tulsó partra, nagy sokaság gyûle õ hozzá; és vala a tenger mellett.
[22] És ímé, eljöve a zsinagóga fõk egyike, névszerint Jairus, és meglátván õt, lábaihoz esék,
[23] És igen kéré õt, mondván: Az én leánykám halálán van; jer, vesd reá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen.
[24] El is méne vele, és követé õt nagy sokaság, és összeszorítják vala õt.
[25] És egy asszony, a ki tizenkét év óta vérfolyásos vala,
[26] És sok orvostól sokat szenvedett, és minden vagyonát magára költötte, és semmit sem javult, sõt inkább még rosszabbul lett,
[27] Mikor Jézus felõl hallott vala, a sokaságban hátulról kerülve, illeté annak ruháját.
[28] Mert ezt mondja vala: Ha csak ruháit illethetem is, meggyógyulok.
[29] És vérének forrása azonnal kiszárada és megérzé testében, hogy kigyógyult bajából.
[30] Jézus pedig azonnal észrevevén magán, hogy isteni erõ áradott vala ki belõle, megfordult a sokaságban, és monda: Kicsoda illeté az én ruháimat?
[31] És mondának néki az õ tanítványai: Látod, hogy a sokaság szorít össze téged, és azt kérdezed: Kicsoda illetett engem?
[32] És körülnéze, hogy lássa azt, a ki ezt cselekedte.
[33] Az asszony pedig tudva, hogy mi történt vele, félve és remegve megy vala oda és elébe borula, és elmonda néki mindent igazán.
[34] Õ pedig monda néki: Leányom, a te hited megtartott téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból.
[35] Mikor még beszél vala, odajövének a zsinagóga fejétõl, mondván: Leányod meghalt; mit fárasztod tovább a Mestert?
[36] Jézus pedig, a mint hallá a beszédet, a mit mondanak vala, azonnal monda a zsinagóga fejének: Ne félj, csak higyj.
[37] És senkinek sem engedé, hogy vele menjen, csak Péternek és Jakabnak és Jánosnak, a Jakab testvérének.
[38] És méne a zsinagóga fejének házához, és látá a zûrzavart, a sok síránkozót és jajgatót.
[39] És bemenvén, monda nékik: Mit zavarogtok és sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem alszik.
[40] És nevetik vala õt. Õ pedig kiküldvén valamennyit, maga mellé vevé a gyermeknek atyját és anyját és a vele levõket, és beméne oda, a hol a gyermek fekszik vala.
[41] És megfogván a gyermeknek kezét, monda néki: Talitha, kúmi; a mi megmagyarázva azt teszi: Leányka, néked mondom, kelj föl.
[42] És a leányka azonnal fölkele és jár vala. Mert tizenkét esztendõs vala. És nagy csodálkozással csodálkozának.
[43] Õ pedig erõsen megparancsolá nékik, hogy ezt senki meg ne tudja. És mondá, hogy adjanak annak enni.