[1] Jaj néked pusztító és el nem pusztított, te csalárd, a kit még meg nem csaltak! Ha bevégzed a pusztítást, el fogsz pusztíttatni; ha készen leszel csalárdságoddal, téged fognak megcsalni.
[2] Uram, könyörülj rajtunk! Téged várunk; légy karjuk reggelenként, és szabadítónk a szorongatásnak idején!
[3] Egy zendülõ szózattól elfutnak a népek; ha te felemelkedel, elszélednek a népségek.
[4] És elpusztítják zsákmánytokat sáska pusztításával, szöcske-ugrással ugrálnak reá.
[5] Felmagasztaltatott az Úr, mert magasságban lakozik, betölté Siont ítélettel és igazsággal.
[6] És békés lesz a te idõd, gazdag boldogságban, bölcseségben és tudományban; az Úr félelme lesz kincse.
[7] Ímé, erõseik ott künn kiáltanak, a békesség követei keservesen sírnak.
[8] Puszták az ösvények, megszünt az úton járó; megszegte a frigyet, lenézte a városokat, nem gondolt az emberrel!
[9] Sírt, meghervadt a föld, a Libánon megszégyenült, ellankadt; olyan lett Sáron, mint egy puszta, és lombtalan Básán és Karmel.
[10] Most fölkelek, így szól az Úr, most föltámadok, most fölemelkedem!
[11] Fogantok szalmát, szültök polyvát, dühötök tûz, megemészt titeket.
[12] A népek égetett mészszé lesznek, levágott tövisekké; tûzben hamvadnak el.
[13] Halljátok meg távol valók, a mit cselekedtem, és tudjátok meg közel valók az én hatalmamat!
[14] Megrettentek a bûnösök Sionban, félelem fogja el a gazokat: ki lakhatik közülünk megemésztõ tûzzel, ki lakhatik közülünk örök hõséggel?
[15] A ki igazságban jár és egyenesen beszél, a ki megveti a zsarolt nyereséget, a ki kezeit rázván, nem vesz ajándékot, a ki fülét bedugja, hogy véres tervet ne halljon, és szemeit befogja, hogy gonoszt ne lásson:
[16] Az magasságban lakozik, kõszálak csúcsa a bástyája, kenyerét megkapja, vize el nem fogy.
[17] A királyt ékességében látják szemeid; látnak széles országot.
[18] Szíved elgondolja a [mult] félelmét: hol az író, hol a mérlegelõ, hol a tornyok összeírója?
[19] A gõgös népet nem látod, a homályos, érthetetlen ajkú népet, dadogó nyelve meg nem érthetõ.
[20] Lássad Siont, ünnepeinknek városát, szemeid nézzék Jeruzsálemet, mint nyugalom hajlékát, mint sátort, mely nem vándorol, melynek szegei soha ki nem húzatnak, s kötelei soha el nem szakadnak;
[21] Sõt az Úr, a dicsõséges lesz ott nékünk folyók és széles vizek gyanánt, a melyekbe nem jõ evezõs hajó, és nehéz gálya rajtok át nem megy.
[22] Mert az Úr a mi bíránk, az Úr a mi vezérünk, az Úr a mi királyunk, Õ tart meg minket!
[23] Megtágultak köteleid, árbóczfájok alapját nem tartják erõsen, vitorlát nem feszítenek: akkor sok rablott prédát osztanak, [még] a sánták [is] zsákmányt vetnek.
[24] És nem mondja a lakos: beteg vagyok! a nép, a mely benne lakozik, bûnbocsánatot nyer.