[1] Mert könyörül az Úr Jákóbon, és ismét elválasztja Izráelt, és megnyugotja õket földjükön; és a jövevény hozzájok adja magát, és a Jákób házához csatlakoznak;
[2] És felveszik õket a népek, és elviszik õket lakhelyökre, és Izráel háza bírni fogja õket az Úr földén, szolgák és szolgálók gyanánt; és foglyaik lesznek foglyul vivõik, és uralkodnak nyomorgatóikon.
[3] És majd ama napon, a melyen nyugalmat ád néked az Úr fáradságodtól és nyomorúságodtól és ama kemény szolgálattól, a melylyel szolgálnod kellett,
[4] E gúnydalt mondod Babilon királya felett, és szólsz: Miként lõn vége a nyomorgatónak, a szolgaság házának vége lõn!
[5] Eltörte az Úr a gonoszok pálczáját, az uralkodóknak vesszejét.
[6] A ki népeket vert dühében szüntelen való veréssel, leigázott népségeket haraggal, kergettetik feltartózhatlanul.
[7] Nyugszik, csöndes az egész föld. Ujjongva énekelnek.
[8] Még a cziprusok is örvendenek rajtad: a Libánon czédrusai [ezt mondják:] Mióta te megdõltél, nem jõ favágó ellenünk.
[9] Alant a sír megindul te miattad megérkezésedkor, miattad felriasztja árnyait, a föld minden hatalmasit, felkölti székeikrõl a népek minden királyait;
[10] Mind megszólalnak, és ezt mondják néked: Erõtlenné lettél te is, miként mi; hozzánk hasonlatos levél!
[11] Kevélységed [és] lantjaid zengése a sírba szállt; fekvõ ágyad férgek, és takaró lepled pondrók!
[12] Miként estél alá az égrõl fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, a ki népeken tapostál!
[13] Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülõszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon.
[14] Felibök hágok a magas felhõknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz.
[15] Pedig a sírba szállsz alá, sírgödör mélységébe!
[16] A kik látnak, rád tekintenek, [és] elgondolják: Ez-é a föld ama háborgatója, a ki királyságokat rendített meg?
[17] A ki a föld kerekségét pusztasággá tette, városait lerontá, [és ]foglyait nem bocsátá haza!
[18] A népeknek minden királyai dicsõségben nyugosznak, kiki az õ sírjában,
[19] Te pedig [messze] vettetel sírodtól, mint valami hitvány gally, takarva megölettekkel, fegyverrel átverettekkel, sziklasírba leszállókkal, mint valami eltapodott holttest!
[20] Nem egyesülsz velök a sírban, mert elpusztítád földedet, megölted népedet: nem él sokáig a gonoszok magva [sem!]
[21] Készítsetek öldöklést az õ fiainak atyáik vétkéért, hogy fel ne keljenek, és örökségül bírják e földet, és városokkal töltsék be e földnek színét!
[22] És felkelnek õ ellenök, szóla a seregeknek Ura, és kivágom Babilon nevét és maradékát, fiait és unokáit, szól az Úr;
[23] És a sündisznónak örökségévé és álló vizek tavává teszem azt, és elsöpröm azt a pusztítás seprõjével, szól a seregeknek Ura.
[24] Megesküdött a seregeknek Ura, mondván: Úgy lészen, mint elgondolám, úgy megy véghez, mint elvégezém:
[25] Megrontom Assiriát földemen, és megtapodom hegyeimen, és eltávozik róluk igája, és terhe válláról eltávozik.
[26] Ez az elvégezett tanács az egész föld felõl, és ez ama felemelt kéz minden népek fölött.
[27] Mert a seregek Ura végezte, és ki teszi azt erõtelenné? Az õ keze fel van emelve; ki fordítja el azt?
[28] A mely esztendõben meghalt Akház király, akkor lõn e jövendölés.
[29] Ne örvendj oly nagyon Filisztea, hogy eltört a téged verõnek vesszeje, mert a kígyó magvából baziliskus jõ ki, a melytõl szárnyas sárkány származik.
[30] És legelnek a szegényeknek elsõszülöttei, és a szûkölködõk bátorsággal nyugosznak; és én kivesztem gyökeredet éhséggel, és maradékodat megölik.
[31] Jajgass kapu, kiálts város! remeg egész Filisztea, mivel füst jõ észak felõl; és nem marad el seregeibõl egy sem!
[32] És mit felelnek a népek követei? [Azt,] hogy az Úr veté meg a Sion alapját, és abban bíznak népe szegényei.