[1] elvégezteték az ég és a föld, és azoknak minden serege.
[2] Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az õ munkáját, a melyet alkotott vala, megszûnék a hetedik napon minden munkájától, a melyet alkotott vala.
[3] És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szûnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten.
[4] Ez az égnek és a földnek eredete, a mikor teremtettek. Mikor az Úr Isten a földet és az eget teremté,
[5] Még semmiféle mezei növény sem vala a földön, s még semmiféle mezei fû sem hajtott ki, mert az Úr Isten [még] nem bocsátott vala esõt a földre; és ember sem vala, ki a földet mívelje;
[6] Azonban pára szállott vala fel a földrõl, és megnedvesíté a föld egész színét.
[7] És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az õ orrába életnek lehelletét. Így lõn az ember élõ lélekké.
[8] És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felõl, és abba helyezteté az embert, a kit formált vala.
[9] És nevele az Úr Isten a földbõl mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját.
[10] Folyóvíz jõ vala pedig ki Édenbõl a kert megöntözésére; és onnét elágazik és négy fõágra szakad vala.
[11] Az elsõnek neve Pison, ez az, a mely megkerüli Havilah egész földét, a hol az arany [terem.]
[12] És annak a földnek aranya igen jó; ott van a Bdelliom és az Onix-kõ.
[13] A második folyóvíz neve pedig Gihon; ez az, a mely megkerüli az egész Khús földét.
[14] És a harmadik folyóvíz neve Hiddekel; ez az, a mely Assiria hosszában foly. A negyedik folyóvíz pedig az Eufrátes.
[15] És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté õt az Éden kertjébe, hogy mívelje és õrizze azt.
[16] És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél.
[17] De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.
[18] És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítõ társat, hozzá illõt.
[19] És formált vala az Úr Isten a földbõl mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert a mely nevet adott az ember az élõ állatnak, az annak neve.
[20] És nevet ada az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; de az embernek hozzá illõ segítõ társat nem talált vala.
[21] Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivõn egyet annak oldalbordái közûl, és hússal tölté be annak helyét.
[22] És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, a melyet kivett vala az emberbõl, asszonynyá, és vivé az emberhez.
[23] És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testembõl való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberbõl vétetett.
[24] Annakokáért elhagyja a férfiú az õ atyját és az õ anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.
[25] Valának pedig mindketten mezítelenek, az ember és az õ felesége, és nem szégyenlik vala.